49 Days (49 nap) Part 2 The End

A találkozás óta eltelt egy hónap, ami azt jelenti, hogy a 49 napból már csak 17 nap maradt hátra, az, hogy ez igaz-e, még ők sem tudják, de JinAe már felkészült a legrosszabbra. Viszont Sehun egyre jobban kötődik a lányhoz, és olyan érzelmeket kezdet felfedezni, amit maga sem akar elhinni. 
- Sehun kell valamit segíteni az étterembe?
- Nem, te csak pihenj, nem akarom, hogy újra lázad legyen. 
- Istenem, egész nap csak lustálkodom, unatkozom...mellesleg ezért élek nálad, biztos van valami munka. 
- Nem, nincs, szóval menj és pihenj. ~ JinAe nem hallgatott Sehun szavaira, mire a fiú nagyon mérges lett, így kézen fogta és az ágyig ráncigálta. - Most pedig pihenj. 
- Nem, nem akarok. Sehun kérlek, ne csinálj velem úgy mintha halálos beteg vagyok.
- De ha egyszer az vagy? Nem jobb tovább élni, minek kell neked ugrálni? Ha én tudnám pontosan mennyi időm lenne, nem tennék semmit. 
- Persze, csak, hogy nem te vagy beteg, hanem ÉN. Szóval ne mond meg mit tegyek, azt mondtad nem szeretnél magad mellett tartani, szóval nyugodj meg, nem megyek a közeledbe, sőt hamarosan elmegyek. 
- Oké, menj...nem érdekelsz, ha te így fogod fel a tényt...akkor legyen, csinálj amit akarsz. ~ Mikor Sehun befejezte mérgelődését, hangosan morajra lettek figyelmes, mind ketten a hang felé kapták fejüket, majd egymásra és újra vissza. - Mi ez? 
- Nem tudom, nézd meg.
- Én...miért én?
- Mert a te házad, és mert te vagy a férfi.
- Kimondta?! Soha sem állítottam, hogy férfi vagyok.
- Hehe, te most félsz?
- Nem, csak...a pince...kicsit félelmetes.
- Akkor félsz...istenem beszari állat, megnézzem én. ~ JinAe kezébe fogott egy kemény tárgyat, majd lassan nyitotta ki a zárat, közben Sehun kezét a lány vállára  támasztotta és szorosan hátához húzódott. - Ne gyere ilyen közel...menj távolabb.
- Én vagyok hátul a biztonsági rendszer, lehet, hogy valaki betört, és lehet, hogy pont hátulról támadnak meg. 
- Jaja, persze. ~ Mikor teljesen kinyílott az ajtó sötétség borult szemeik elé, megindultak le a lépcsőn, villanyt keresve. - Hol a villany?
- Nem tudom.
- Mi? TE LAKSZ ITT.
- Shh, ne kiabálj...kitudja mi van itt lent, lehet, hogy valami állat, vagy talán E.T. 
- Ne szórakozz velem...olyan kis beszari vagy, hány éves is vagy? ÖÖTT?? ~ Újra zörgést hallottak, de most hangosabban, mind ketten megijedtek és JinAe Sehun mellkasába fúrta fejét, mitől a fiú meglepődőt és minden gondját elfelejtett. Legszívesebben örökre így maradna, fél, fél, hogy tényleg elveszíti, nagyon jól tudja, hogy hamarosan eljön a nap, de mégsem tudja elengedni, vele szeretne maradni végig, és fogni szeretné a kezét, míg ő szenved, erőt szeretne neki adni, hogy sokáig éljen. 
- Nah, ki is fél? ~ Sehun megragadta a lány vállát és egy kicsivel arrébb tolta, majd felrohant és egy lámpával tért vissza. - Valahol itt kell lennie a kapcsolónak. Áhh meg is van. ~ Sehun boldogan indult meg a kapcsoló felé elfelejtkezve az előbbi hangról, majd mikor újra hallotta szélsebesen futott vissza JinAe háta mögé. - Áhh, de megijedtem....istenem...mindjárt kiugrik a szívem. 
- Komolyan ennyire félsz? Istenem. ~ A lány felkapcsolta a villanyt, majd keresni kezdte a hang tulajdonosát. Mikor újra meghallotta a hangot, egy nagy doboz felé indult meg, lassan emelte le majd nyitotta ki. - Istenem.
- M-mi az? V-valami rossz? ~ JinAe a dobozba nyúlt, majd mikor Sehun mellé ért, felé nyújtotta a dobozban lévő állatott. 
- Áhh egy szőőőőőrny. ~ Sehun elkiáltotta magát, majd erősen a lány kezére ütött. Mikor végre sikerült lenyugodni megnézte, hogy mit is rejt JinAe keze. 
- E-egy...kismacska? Itt? 
- Ettől féltél? Nah ne...hogy lehet, ilyen kis állattól félni?
- Nem tudtam mi az, nem láttam...csak hirtelen felém fordítottad, megijedtem. De...vigyük el valhová.
- Mi? Nem tartod meg? Lehet az enyém? Olyan cuki...legyen a neve..hmm...Sehun.
- Mi? Az én nevem? Miért...hogy adhatsz egy állatnak ilyen nevet? 
- Talán mert állat vagy. 
- Mi??

Másnap reggel JinAe szorgalmasan készítette a reggelit, közben pedig új kedvenc jásztótársával beszélgetett. Nagyon megszerette a macskát, és tényleg hasonlít a gazdájára...ő is kis félős. Tegnap JinAe nem mutatta ki, de nagyon élvezte Sehun kis incidensét, soha sem gondolta volna, hogy ennyire fél. 
- Sehun...itt az étel, finom kis hal leves, csak neked...apának meg...finom Japchae (koreai étel, amely édesburgonya lisztből készült üvegtészta (dang myeon) felhasználásával készült, amit szezámolajban kevergetve sütnek ki szeletelt marhahússal és zöldségekkel (elsősorban vékonyra szeletelt répa, hagyma, spenót és gomba), és szójaszósszal ízesítik. A Japchaet elsősorban kiegészítő fogásként tálalják, de főfogásként is fogyasztható. Gyakran rizs-ágyon tálalják) 
- Apa? Ki..én?
- Ohh Sehun, jó reggelt.
- Neked is, nagyon élénk vagy ma, csak nem valami jó hír.
- De igen, ma elmegyek...szóval...ma különlegeset főztem neked.
- E-elmész? H-hová?
- El...nem leszek a terhedre, ahogy mondtad, elmegyek, találtam egy kis lakást, nekem bőven elég lesz. Nyugi...járni fogok a kórházba.
- Mi? Istenem, tényleg el akarsz menni? Talán nem érzed jól magad? Vagy talán nem kedvelsz?
- Semmi ilyesmi Sehun, de ahogy mondtad, nem jó egy haldokló ember mellett lenni. A 17 napomból már csak 16 van, és egyre kevesebb lesz, és tudod mi zavar...az hogy érzem. Most pedig megyek, kérlek...vigyáz a kis Sehunitára, nagyon szeret téged. ~ JinAe hosszan meghajolt Sehun előtt, majd nem várva meg a reakcióját megindult a kijárat felé, de akkor Sehun megragadta és maga felé irányította, ajkai az övére tapadtak. JinAe kezéből kieset a táska, ami hangos puffanás mellet landolt a földön.
- Szeretlek JinAe, nem akarom, hogy elmenj, azt akarom, hogy végig mellettem maradj, nem érdekel mennyi időd van vissza, nekem te jelented a mát, a napokat és hónapokat. Kérlek...maradj velem.
- B-biztos? Képtelen vagyok ekkora fájdalmat adni neked.
- Nem érdekel, tudod mit...mennyünk el nyaralni.
- Ha?
- Hová szeretnél? Párizs, London...vagy Európa?
- Haa...sehová, nekem itt is megfelel, nem akarok neked emlékeket adni.
- De nekem kell, és hiába akarsz ellökni, nem engedem. Soha sem volt álmod, hogy eljuthass valahová?
- Igazából...volt.
- Igen, mi az?
- H-Hangang-folyó.
- Mi? Miért? Nincs messzebb hely? Sehol?
- Mindig is elakartam oda menni a szerelmemmel, és nézni a tűzijátékot, egy vacsora mellett. Vagy biciglizni.
- Oké, legyen, elviszlek oda. Kitűzzük majd a napot, mert nekem most sok a dolgom, oké?
- Oké? ~ Sehun nem érti miért marasztalta a lányt, tényleg szereti, de képes lesz túlélni az elvesztését?

A napok nagyon gyorsan telnek, de Sehun-nak muszáj volt elutazni a munka miatt. JinAe pedig éjszakánként egyre rosszabbul van, és már vagy három vizsgálatot kihagyott. A gyógyszerek pedig ugyan úgy állnak mint mindig, senki sem ért hozzájuk. Ahogy tegnap este is, most is éppen a fájdalmival kilódig. A haja csurom víz, egyre jobban sajog mindene, és a láza egyre nagyobb. Éppen a vízért nyúlt mikor megcsörrent a telefonja.
-  JinAe, én vagyok, hogy vagy?
- Szia, jól...te?
- Mi van a hangoddal, rosszul vagy, fáj valamid?
- Nem, egyszerre egyet kérdez...mikor jössz?
- Hmm...még három nap, de ígérem sietek, bírd ki.
- Oké.
- Szeretlek.
- Én is. ~ Mikor megszakadt a vonal, JinAe fájdalmában felkiáltott és hangosan felsírt.
Másnap este, sétálni indult, de akkor az orvos lépet elé.
- Doktor úr, maga?
- Eszénél van, három vizsgálatot is kihagyott. Mire gondolt, hogy talán jobban lesz?
- Sajnálom, de nincs semmi bajom, jól érzem magam, nagyon jól. Mellesleg...várom Sehunt.
- Tényleg, magát is elvakítja a szerelem.
- Sajnálom, de szeretem, ne mondja meg mit tegyek.
- Szeresse, de biztos fájdalmat szeretne neki okozni?
- Maga...semmit sem tud, míg én igen, kérem...ne vegye el tőlem ezt is, soha sem voltam ilyen boldog.
- Oké, de most velem kell jönnie.
- Hová? Vizsgálásra?
- Nem, elviszem egy útra. ~ JinAe elfogadta a gesztust, majd mikor megérkeztek a Hangang folyónál találta magát.
- Ez?
- Gondoltam jót tenne egy kis friss levegő, de menjen előre, hozok egy kis meleg kávét. ~ Mikor magára maradt, egyedül indult meg a part felé, de akkor egy ismerős dallam csapta meg a fülét, és mikor oldalra pillantott, egy megterített asztalt vett észre, tele gyertyákkal és rózsa szirmokkal.
- Milyen?
- Sehun, te? Nem...
- Becsaptalak, meglepetés. Hehe, tetszik? ~ JinAe sírni kezdet és boldogan Sehun karjaiba vetette magát.
- Istenem, de hiányoztál.
- Te is...csók. ~ A lány ajkaira tapadt, és mikor el akart húzódni, Sehun nem engedte. Tovább csókolta, ki akart minden egyes pillanatot használni.
Mind ketten az asztal felé indultak meg, és jó ízűen fogyasztották el az ételt. JinAe nagyon jól érezte magát, viszont a fájdalom lett úrrá rajta. Próbálta nem kimutatni.
- Gyere, sétáljunk. ~ Sehun megfogta a kezét és maga után húzta. - Köszönöm, hogy újra szerethetek, és, hogy vagy nekem.
- Nem, én köszönöm, soha sem gondoltam, hogy szerelmes lehetek még halálom előtt. Boldog vagyok, nagyon.
- Hmm...táncolnunk kellene? ~ A zene egyre hangosabb lett a háttérbe, majd Sehun szorosabban tartotta a lányt, és egyszerre kezdtek el táncolni a ritmusra.

Az őszi szél, ami befújt az ablakon, s keresztül megy az üres szívemen

Neki támaszkodom a hideg falnak és felnézek a fényes pirkadó égre....

JinAe egyre rosszabbul érzi magát, de tudta, hogy lassan jobban lesz, de akkor miért fáj most jobban mint eddig?

- Fáj?

- Nem, üljünk le. ~ Sehun segített a lánynak helyet foglalnia, majd hármat számolt és az égben hangos robaj tőrt ki. - Istenem, ez...

- Csak neked, mondtam, hogy bármit kérhetsz tőlem.

- De ez...így sokba kerülhetett.

- Dehogy...csak neked.

- Köszönöm, még...soha sem voltam ilyen boldog. Tudod, ha nem leszek...soha többé ne mutasd ki senki előtt a félelmed.

- Hehe, miért?

- Mert vicces...és...nem akarom, hogy más lássa ezt az oldalad. 

- Kérdezhetek valamit?

- Uhm.

- Hozzám jössz? ~ JinAe kérdően nézett a fiúra, kinek a tekintetéből sugárzott a komolyság.

- Mi?

- Hozzám jössz? 

- Én..miért? Még csak varrni sem tudok..és....én éppen...

- Hozzám jössz?

- Ne...ne kérj ilyet tőlem...én...

- Én...boldog emlékekként szeretnék megmaradni neked...nem szomorúak ként, de ezt....nem teljesíthetem...nem akarom, hogy rám várakozz egész életedben. Én...mosolyt szeretnék előhozni belőled, nem könnyeket. Mikor rám gondolsz...azt akarom, hogy boldog legyél. Ez...a második kívánságom. ~ Sehun könnyek ellen küszködöt, míg JinAe a fájdalmak ellen, érzi, hogy lassan el kell búcsúznia. A lány keze Sehun arca felé kapott, majd lassan simította végig, közben ajkai indultak meg a fiú ajkai felé. De éppen hogy összeértek, a lány szemei nehezen csukottak le, és arca vállára este, keze pedig élettelenül hullott le a földre.

- JinAe...JinAe... ~ Sehun keze az arcát kezdte el simogatni, de nagyon jól tudta, hogy itt a vég. - J-JinAe...n-nem...n-nem, nem...JinAe....~ Hangosan sírt fel, majd a lány élettelen arcát közelebb húzta, hogy érezze a lány teste utolsó melegét.

Így...a lélegzete hangja elmúlt. És az én időm is megállt.