49 Days (49 nap) Part 1

Sötét az utca, sötét az ég, sötét a világ, a lány legbelül magányos, nincs kire támaszkodjon, nincs kiben bízzon. Egyedül csak is magára számíthat, talán újra boldog lehet, talán újra feltalálja magát, és lehet, hogy újra élhet, de lassan ez a hit is tovaszáll. Minden nap magányosan telnek napjai, nincsenek barátai, a szülei pedig eltávoztak. Egymaga fekszik egy kórterembe, vagy már több mint egy éve. Az orvosa szerint nem gyógyítható a betegsége, de még mindig él, ez is csoda. A lány hang felé kapta tekintetét, ahol éppen orvosa jött felé.
- Látom lement a láza. Ennek nagyon örülök, a vizsgálatok sem rosszak.
- Doktor úr.
- Igen?
- Mikor hagyhatom el a kórházat? Nekem mennem kell, nem élhetek itt örökké.
- Sajnálom, de muszáj minden nap megfigyelés alatt tartanom. A maga betegsége nem gyerekjáték.
- Tudom, de...magányos vagyok, akikkel eddig elbeszélgettem mind elmentek már.
- Sajnálom JinAe, de nem tehetek semmit.
- Mikor bekerültem azt mondta, hogy súlyos, és lehet, hogy csak pár hónapom van vissza, de még élek, és magas lázon kívül nincs semmi bajom.
- Igen-igen tudom, magam sem értem, a teste semmit sem változott, a rák pedig semmit sem terjeszkedett, amit én orvos is csodálok.
- Akkor, hadd menjek el, ha rosszabbul leszek ígérem visszajövök, de nem itt akarok meghalni.
- Áhh nem tehetem, mert akkor lehet, hogy kap valami vírust, és akkor rosszabbul lesz.
- Nekem olyan mindegy már, egész életembe attól kell félnem mikor halok meg, ha azon kell választanom, hogy várok itt, vagy inkább elmegyek és rosszabbul leszek, akkor a másodikat választom. Nem érdekel, hogy ha előbb halok meg, de nem akarok bezárva lenni mint egy kutya, élni szeretnék az utolsó perceimben. Kérem.
- Oké, legyen, elengedem, de minden héten kétszer be kell jönnie kivizsgálásra, és a gyógyszerekért.
- Istenem, tényleg elmehetek? ~ JinAe vidáman szedte össze holmijait, maga sem hiszi el, hogy végre elhagyhatja a kórházat. Vidáman futót ki, majd hangos kiáltás mellet adta ki magából a szabadság örömét. 
- Végre, végre SZABAD VAGYOOOK. De...hová kellene mennem? Először is pénzt kell levennem. ~ JinAe megindult, közben a szeme mindenen megakadt, hiszen egy éve nem látott sem üzletet, sem a várost. - Hmm mennyi minden változott, olyan szép lett itt minden.
- Vigyázooon. ~ A lány a hang hallatára hátrahökkent, majd egy férfit vett észre ki épen felé száguldozott a biciklijével.
- Áhh....álljon meg.
- Jáá menj az útból, félreeee. ~ A lány gyors elugrott a fiú útjából, kinek biciklije megakadt az út szélénél, és nagyot eset. - Áuu...
- Omo, omo jól van? Nem kell elmennie orvoshoz?
- Jááá, jól vagyok...de miért állt elém?
- Nem gondoltam volna, hogy pont ma akarnak elgázolni. ~ JinAe segített felállni az illetőnek ki hálásan elfogadta a lány segítségét. - Nem fáj semmije?
- Nem, jól vagyok, viszont a biciklimre ez már nem mondható. És odaa a szállítmány, már csak három órám van kiszállítani, de egyedül soha sem végzek.
- Segítek.
- Mi? Tényleg?
- Igen, végül is úgysincs mit csináljak, csak unatkoznék.
- Akkor nagyon hálás lennék. A nevem Oh Se Hun, tiéd?
- Az enyém JinAe. Merre kezdjük? ~ A lány segített összepakolni a fiúnak, majd egyenesen az étterem felé indultak meg, hogy újabb csomagot készítsenek. Több mint két órába tartott elkészíteni az étel, hát nem könnyű száz emberre készíteni ételt.
- Okéé, kész van, most inkább menjünk gyalog.
- Maga az étterem tulajdonosa?
- Igen, apámé volt, de most én vettem át.
- Akkor van kocsija? Azzal sokkalta gyorsabban kiszállíthatnánk.
- Hát ízé, nincs...apám elvette tőlem, az éjjel sokat ittam. És én hülye fejemmel még kiszállított sem vettem fel.
- Én szívesen elvállalom, csak adjon nekem egy biciklit, lehetőleg ami jó is.
- Tényleg, istenem maga az én megmentőm.

Mikor végre sikerült kiszállítania az ételt fáradtan tekert visszának, soha sem gondolta, hogy ez a nap ilyen lesz, ha sikerülne neki itt dolgoznia, akkor lenne elég pénze kivenni egy házat. Mikor megérkezett már minden sötétbe volt burkolózva, az étterem pedig tele volt vendéggel.
- Ohh sikerrel jártál?
- Igen főnök.
- Főnök?
- Igen, hadd dolgozzam itt, úgy is éppen állást kerestem, igaz még nem dolgoztam sehol, de itt az ideje.
- Nem is tudom, biztos vagy benne, elégé fárasztó.
- Nem számít, nekem már nem, engedje meg, főnök. ~ Abban a pillanatban Sehun valami különöst érzet a lány iránt, és igent mondott, nagyon szórakoztató személyiségnek találja. 
- Oké, holnap kezdhetsz is. ~ A férfi elindult a vendégei felé, de akkor JinAe megragadta az ingét.
- Tudom, hogy ez egy kicsit fura kérdés lesz, de nekem...nincs hol laknom...kérem...nem...nem aludhatnék itt? 
- Mi? Nincs hol laknia? Miért? talán önt is kirúgták? Ezek a szülök, mindig azt tesznek amit szeretnének.
- Nem, nekem nincsenek szüleim, már rég eltávoztak.
- Ohh, sajnálom, nem tudtam...oké...de inkább aludjon nálam.
- Áhh, semmi szükség rá, nekem itt is jó.
- Dehogy...nemsokára végzek, várjon meg a kocsiba.

Este tizenegy óra lehetett mikor végre megérkeztek, nagyon nagy lakásba lakik, mint a lány gondolta.
- Wow, ez nem semmi, sokkalta szebb lakásban lakik mint én valaha.
- Helyezze magát kényelemebe, kér valami piát?
- Jöhet, valami tömény. Nagyon, nagyon erős.
- Okéé. ~ Sehun több üveg piát tett az asztalra, a lány semelyiket sem ismerte.
Nagyon jól szórakoztak sok témájuk volt, és Sehun soha sem gondolta, hogy valakivel ilyen jól érzi majd magát. - Mi az a papír?
- Hmm, papír? ~ JinAe a táskája felé figyelt amiből a kórházi leletek lógtak, gyorsa érte nyúlt és visszacsúsztatta. - S-semmi. Hol a fürdő?
- Ott jobbra, érezd magad otthon. ~ Mikor JinAe magára hagyta a fiút, a kíváncsisága miatt nem bírta nem megnézni a papírt. Gyors előkotorászta és végig olvasta, soha sem hitte volna, hogy egyszer ilyen papírt kell majd kezében fognia. 
- Non-Hodgkin limfóma?? Rákos?? Istenem...basszus.  ~ Sehun gyorsan visszarakta a papírok, csak ennyit tudod kiszűrni belőle.
- Mi az?
- S-semmi, megyek én..ha kész vagy. ~ Sehun mikor magár hagyta elgondolkozott, ha a lány rákos lehet, hogy nincs sok neki hátra, lehet, hogy ezért akar nála dolgozni?
- JinAe beszélhetnénk? 
- Persze. ~ Mikor mind ketten helyet foglaltak, Sehun némán meredt a lányra, hogyan lehet egy ilyen gyönyörű lány beteg? - Mi az?
- Te...rá-rákos vagy? Sa-sajnálom, hogy belenéztem, de nem bírtam ki...nincs mit mondjak. 
- Igen az vagyok, már vagy egy éve...ma végre kiengedtek, és fogalmam sincs mennyi időm van hátra. Talán holnap kiderül. 
- Istenem, én...segíteni akarok neked, legyen az bármi.
- Nem kell sajnálni, lehet, hogy sikerül meggyógyítani. 
- Mivel jár, ez a fajta betegség? 
- Jellemzője a nyirokcsomók megnagyobbodása, láz és súlyvesztés. Ennyi. De hála még nem fogytam, hehe.
- Ez nem vicces, ez igen is komoly dolog.
- Én már csak nevetni tudok rajta.
-Haa, egész végig nehéz lehet így élni, hiszen bármikor rosszul lehetsz, ez...nem zavar téged?
- Nem, igazából, én...várok már...arra, hogy végleg vége legyen, nem bírtam egymagam bent ülni a kórházban, mindig is kicsapongó életet éltem.
- Te...várod a halálodat? Miért, ki akarna meghalni?
- Én, nincs miért éljek, nincsenek szüleim, sem barátok, nincs semmim, még házam sincs ahová mehetnék, és most nagyon rosszul érzem magam, hogy egy idegenre támaszkodom.
- Nincs, senkid...én pedig képtelen vagyok téged csak úgy kidobni az utcára, maradhatsz, de...ha eljön az idő, menned kell. Képtelen vagyok végig nézni a halálod. Sajnálom, de egyszer már átéltem, és ami a legfontosabb, nem akarok a közeledbe kerülni. Nem akarom, hogy fájjon, jobb tudni előre, hogy kire támaszkodhatom, de rád nem. Sajnálom, hogy ilyen nyers vagyok feléd, de biztos tudod miért mondok ilyeneket.
- Igen, és semmi baj, én is ezt tenném a helyedben. ~ Sehun bólintott, majd szobájába ment a lánynak párnáért és takaróért.
- Tessék, remélem nem kényelmetlen számodra, de nincs vendégszobám.
- Semmi baj, annak is örülök, hogy befogadtál. ~ Mikor  JinAe magára maradt, jól betakarta magát, egyre rosszabbul érezte magát és nagyon jól tudja, hogy mi fog következni. 

Másnap reggel Sehun nagy ásítás mellett haladt ki a konyhába, de kifelé menet nem látta a lányt, egyre jobban kezd aggódni.
- Hová lett? JinAe, hol vagy? ~ Mikor befordult a fürdőirányába megpillantotta a lány a földön guggolva. - JinAe, mi a baj, rosszul vagy?
- N-nem, most éppen fájdalmam van mint mindig, megszoktam, de ma...be...be kell mennem...
- Istenem, szedd össze magad, beviszlek a kórházba. ~ Sehun karjába fogta és futva szelte át a nagy termet és lépcsőket. - Mindjárt ott leszünk, bírd ki. 
Ahogy a kórházhoz értek egy ápoló szaladt ki átvenni a lányt. Egy ágyra fektették és egyből infúzióra kötötték. Majd rá pár perc múlva megjelent a lány orvosa. 
- Itt vagyok JinAe, istenem, jól vagy? Hol fáj?
- M-mindenem...sajog...nem, nem...nem volt ilyen erős fájdalmam még. 
- Hiszen te lángolsz, azonnal küldjék röntgenre. És adjanak neki fájdalom csillapított. ~ Sehun több órát árt az eredményekre, majd intett neki az orvos, hogy fáradjon utána. 
- Kérem, foglaljon helyet.
- Mi a baj, jobban van?
- Igen, hála lement a láza, lassan fel is ébred. Nem tudom, hogy ön ki, de..látom aggódik a lány állapota miatt.
- Igen, tegnap találkoztam csak vele, de...nagyon közel került hozzám, segíteni szeretnék neki. 
- Oké, mivel nincsenek hozzátartózói így legyen ön az, eddig míg kórházban volt az állapota stabil volt, de tegnap mivel elhagyta a kórházat, így....megerőltette magát, én mondtam neki, hogy így csak felgyorsítja a dolgok menetét. 
- Mármint tudta, hogy így előbb meg is halhat? 
- Igen, ő választotta. 
- MAGA MEG EL IS ENGEDTE?? 
- Nyugodjon meg, mindenképp meghal. Maga nem adná meg neki azt az örömöt, hogy halála előtt az tegyen amit akar? Mert én igen.
- Mennyi, mennyi év van neki vissza?
-Nem év.
- Akkor hónap? Vagy napok?
- Összvissz 49 napra saccolok. 
- Mi??