Winter Melody

Mond merre induljak, merre menjek? Mit kellene tennem, újra karomba akarom tartani, szeretni, ölelni, csókolni szeretném úgy mint régen. Tudom, hogy már messze jár, még is vágyok rá, még mindig érzem az illatát, magam előtt látom a hidegtől piros arcát és hallom ahogy a nevemen szólít édes ajkán. Minden nap arra vágyok, hogy jöjjön egy jel, egy jel mi segít kitörni eme világból.

Minden akkor kezdődőt mikor megismertem őt, kedves volt, bájos és gyönyörű, a férfiak sorban álltak kegyeiért, ahogy én is. De rám soha sem figyelt, még egy mosolyt sem kaptam tőle. Ezért elhatároztam, hogy megszerzem azt a bájos mosolyt, mit csak én láthatok. Önző voltam, ezt nagyon jól tudom, de az már elmúlt. Magamnak akartam ezért olyat tettem, mit álmodni sem mertem.

2014. december. 13. írtuk azon a napon mikor bátorságot vettem és megszólítottam. Hideg nap volt, a hideg szél csípte arcunkat, de én élveztem, mert így legalább nem látta a kipirult arcomat-mit ő okozott. Csendben ültünk egy helyen, közben néztük az elhaladó tömeget, voltak öregek, fiatalok és szerelmes párok, ki oly boldogan nevettek mintha az övüké lenne a világ. Elképzeltem magunkat, és igen, elmosolyogtam magam mit észrevett. Tekintetemet felé irányítottam és halkan énekelni kezdtem, fogalmam sincs miért álltam neki dúdolni, de akkor abban a pillanatban így tudtam átadni neki érzéseimet. Mikor megláttam egy könnycseppet a szeme sarkában a kezem maguktól indultak meg felé, ahogy ujjaimhoz ért a meleg könnycsepp, olyan érzésem támadt mintha a szívem felolvadt volna. Akkor jöttem rá, hogy mennyire szeretem őt.

Azok után a napok gyorsan mentek, én pedig nagyon boldog voltam, hiszen végre magam mellett tudhattam. Majd eljött karácsony estélye, azon a napon elhatároztam, hogy bevallom neki érzésemet. Boldogan álltam neki díszíteni, azt akartam, hogy lássa nem hazudok neki. Ahogy végeztem hallottam, ahogy az ajtó nyitódni kezdet, heves szível bújtam el, de soha sem gondoltam volna, hogy egy olyan látvány fog fogadni.

A lány kinek szívemet adtam egy másik férfi karjaiban találtam, akkor tudtam, hogy a szívem több száz darabokra tört, mit máig sem raktam össze. Mérges voltam és szomorú, kezem ökölbe szorult, de csendben maradtam, nem akartam, hogy megtudja ott vagyok. Végig kellett hallgatnom ahogy kéjes hangok hagyják el torkát. Akkor, azon a napon elhatároztam, hogy lemondok róla, vagyis csak azt hittem, mert hiába zárkóztam el pár napra, csak is ő járt a fejembe. Egymagam-indultam meg a háza felé, míg nem nyitott ajtót hangosan üvöltöttem, kiáltottam. Ahogy megpillantottam erősen kaptam el kezét és magamhoz rántottam, láttam rajta, hogy megrémült, és igen, ez volt a célom. Kiabálni kezdet velem, hogy miért csinálom, engedjem el, örült vagyok. Akkor kezemet ajkaihoz emeltem és teste karjaimba borult.

Nem kellett pár óra mire kinyitotta szemét, egy sötét helyre zártam be, a szobában csak egy ágy volt, semmi más. Csendben álltam előtte, némán meredt rám azokkal a gyönyörű szempárokkal. Majd lassan, csendben sírni kezdet.

- Miért...miért teszed ezt velem? Mit ártottam neked? Azt...azt hittem a barátom vagy.

- Nem vagyok a barátod, hát nem veszed észre, hogy nekem ennél sokkalta több vagy? Tudod te, hogy mióta figyeltelek, hogy mióta kívánlak? Miért...miért nem tudsz engem is férfiként tekinteni?

- Te ennél sokkalta több vagy nekem, nem akartam veled semmilyen kapcsolatot, mert féltem, hogy te is elhagynál.

- Örült vagy. - Tettem egy lépést felé, mire összehúzta magát mint egy kislány, ki fél az éppen felé menő illetőtől. Leguggoltam elé, majd kezembe fogtam arcát.

- Már vártam, hogy kiejts a szádon ezt a szót...szerelmem. - Ajkait összehúzta, tekintetét lesújtotta, teste remegni kezdet, mintha fázna. Erősen ragadtam meg és karjaiba zártam, majd felálltam és ágyra helyeztem. - Ha jó kislány leszel, hidd el nem foglak bántani, de ha nem...az következményekkel fog járni. - Ekkor magára hagytam, nem volt szívem, de tudtam, hogy egyedül szeretne lenni.

A napok gyorsan teltek, csak azt vettem észre, hogy a fák zöldbe és virágba öltöztek. Eljött a tavasz, már lassan három hónapja van bezárva, az idő alatt sokszor kellett bántanom. Nem hittem volna, hogy ilyen makacs lesz, de látom félre ismertem. Hiába vagyok kedves hozzá mindig kihasználja. Elegem lett belőle, így máshoz kellett alkalmazkodnom.

A halk lépteim zengték be a folyosót, ahogy sietve szeltem át a lépcsőket. Az ajtó nyikorogva nyílt ki és szokásos látványt pillantottam meg.

- Héé, most sem ettél? Szerinted kinek főzők ennyit? Nem magamnak, elhiheted! ~ Mérgesen csaptam a földhöz az edényt. - Látod, mit hozol ki belőlem? A mai vacsorád volt azon az edényen, látom be kell élned a régivel. Jó étvágyat.

- Mikor...mikor mehetek el? Kérlek...már azt sem tudom hányadika van, hogy este vagy reggel van-e. Legalább hadd mozduljak ki.

- Nem engedlek el...míg meg nem unlak. Még mindig...halálosan szeretlek.

- Oké...nyertél, jó? A tiéd leszek, azt csinálsz velem mit szeretnél, de hadd legyek szabad.

- Mi? Még hogy az enyém? Már rég az vagy...ha elengednélek...többé nem térnél vissza. Ne nézz hülyének. - Megindultam felé és lelöktem az ágyra, lábamat átvetettem derekán és erősen nyomtam le kezét az ágyra. Nem mozdult, mindent eltűrt, bármit is csináltam vele, már nem ellenkezik. Csak könnyek, könnyek mindenhol. - Látom már nem félsz...ha azt akarnám, hogy légy az enyém igent mondanál. Igazam van?

- Igen...mindig is kedveltelek, de soha sem gondoltam volna, hogy örült vagy.

- Az vagyok, egy örült...és önző, mert ami kell nekem azt megszerzem. Megakarlak csókolni. 

- Tedd, hiszen már nem foglalkozol azzal mit szeretnék, tedd meg. - Nem szeretem ezt a viselkedését, valamiért, de mikor ilyen kifejezést láttok arcán, mérges leszek, és minél jobban bántani akarom őt. Arcomat felé irányítottam, majd mohon tapadt ajkaim az övére, lassan, de élveztem, majd egyre gyorsabban, vágyakozóbban csókoltam. Nem lökött el magától, mindent tűrt mi arra kényszerített, hogy kezem szoknyája alá csúsztassam. Éreztem ahogy teste megfeszül érintésemre, élveztem, élveztem minden egyes percét. Azt kívántam bárcsak örökké megállna az idő. - S-Suga...kérlek...hagyd abba. 

- Mi az, ez már nem tetszik? Pedig nekem igen...szóval folytassuk. - Kezét mellkasomhoz nyomta és nagyot taszított rajtam, kérdően meredtem rá. 

- Engedj el...kérlek. - Talán...sajnálni kezdtem? Bánatot és fájdalmat éreztem mellkasomba. Mit kellene tennem, hiszen annyira szeretem. Mérgesen rohantam ki a szobából és egy kedves ismerősöm arca fogadott. 

- Még mindig nem engedted el? Haver...ideje lenne feladnod, a rendőrség téged keres. 

- Nem érdekel, szeretem.

- Egyébként, ha elfogadsz egy tanácsot, szerintem engedd el, és ha ő is szeret, akkor majd magától visszajön. 
- Gondolod?
- Egészen biztos vagyok benne.
- De várj. Azt mondtad, ha szeret, akkor visszajön. És ha nem szeret? 
- Akkor legalább elengedted. - Igaza van, tennem kell valamit, hisz nem akarom, hogy szenvedjen miattam. Újra szobája felé vettem utam, az ajtó előtt vártam pár pillanatot, majd lassan benyitottam. Az ajtó halkan csukódót be a hátam mögött. Nem nézett rám, ahogy én se néztem rá. 

-  Tudom jól, hogy el kell engedjelek. Azért, hogy boldog lehess és, hogy örülj annak, ami vagy. Már megtanultam elengedni a dolgokat, de téged nem olyan könnyű…te más vagy.
Jól tudom, hogy önző vagyok. Dehogy ne szeretném magam mellett tartani a boldogságomat? Teremtettél bennem egy új világot, amelynek, ha elmész vége szakad. De forogni fog tovább a világ, és nekünk is élni kell benne.

- Suga...te most...elengedsz? 

- Tegnap egész nap imádkoztam. Nem azért, hogy maradj, úgy éreztem, az nem lenne helyes. Azért imádkoztam, hogy legyen erőm elküldeni téged. Sara, menned kell, az ajtó nyitva van, addig menekülj el míg meg nem gondolom magam. 

- Én...én nem tudom mit kellene tennem...

- Menj el! Nem akarom azt, hogy sajnálj! Hogy csak miattam akarj itt rekedni. Neked megadatott az esély egy boldogabb, teljesebb életre és nem mulaszthatod el. Nem tarthatlak örökké magam mellett. Számodra egy boldogabb életet szántak, mint az enyém…ne cseszd el! - Sara szemei könnyel teli volt, de mosolya megnyugtatott, majd az idő megállt mikor teste elhaladt mellettem, utoljára mély levegőt vettem, hogy illatára sokáig emlékezzek. 

Egy hónap telt el azóta, hogy szerelmemet elengedtem, tartottam attól, hogy talán feljelent, de nem tette. Biztos nagyon boldog, talán az idő során megtalálta azt ki neki szánt a sors. De én hiába élek eme földön, még mindig szánakozva vágyok rá, szeretem, örülten szeretem, de nem bántam meg, hogy elengedtem. Mert legalább ő boldog. A lépteim békések, a sötét nyári időszakban sok fiatal járkál fel-alá. Autók százai haladnak el mellettem, a járdán megállva meredtem a távolba, majd a széllel egybeölelve léptem egyet előre. Csak azt láttam, ahogy egy nagy autó tart felém, majd fájdalom és homály. Testem a földre zuhant, nem tudtam mozdulni csak erőre meredtem, néztem a semmibe őt keresve, de tudom jól, hogy messze van tőlem. Érzem, ahogy testemet vér borítja, szemem pedig lassan csukódik le, mintha álmos lennék. 

A fájdalom hullámai, amelyek idáig csak körbemostak, most feltornyosultak, átcsaptak a fejem fölött, lerántottak a mélybe... És nem is jöttem föl a felszínre többé. 

The End

Fate ( Sors) The End

Az első szerelem minden volt egyszerre. Az a fajta, ami elől sosem hátrálsz, meg sosem próbálsz, meg sosem akarsz. Egy szerelem, ami olyan nagy és erős, hogy sosem hal meg, sosem halványul, sosem veszíti el az energiáját. Az a fajta szerelem, amiért harcolsz.

Soa némán állt a tömeg kellős közepén, közben hallgatta régi szerelme dalát, mi legbelül felmardosta a régi érzelmeket. Még mindig szereti, még mindig rá vágyik, szíve mint egy kő, mi az idő alatt semmit sem változik. A régi múlt könnyen megy, de mikor újra feltűnik, nincs senki se ki elhessegetné. Soa szíve egyre hevesebben ver, egy olyan személy miatt, kitől semmit sem várt a jövőben. Most még is itt áll előtte, ki éppen őt nézni, ki éppen neki énekel, egy olyan dalt, mi az igaz szerelemről szól. Szemei könnyektől lett nehéz, gyomra pedig mint egy vulkán, mi hamarosan felrobban. Szereti ezt a férfit, ölelni, csókolni és szeretni akarja, olyan gyengéden, mint a tavasz lágy szele. Ő kell nekem.- Gondolja magában - Akármit is követett el ellenem és bármit fog elkövetni ezután, akkor is csak ő kell. A szeplőivel, a magányos életével, a halk szövegével, az értelmes szemével. És a szájával. Hogy megint érezzem legalább egyszer, amit a múltban éreztem. Hogy remeg körülöttem a levegő, mint a forró kályha körül.
Jaeho látta szerelmén, hogy ugyan úgy kívánja, hogy ugyan úgy szereti, csak is ő kell neki. Nincs senki sem ki ilyen érzést keltett fel benne, ő az egyetlen nő a világon, ki mellett boldog lehet.
A zene lassan halkult el, a közönség tombolt, míg szerelme könnyes tekintettel nézte őt, kinek tekintete lyukat fúr testén. Léptei egyre gyorsabbak lettek, majd szólni szeretett volna kedvesének, de egy hirtelen jött nem kívánt személy, mindent tönkre tett.  Barátja szerelme vállára tette kezét, ki hagyta minden egyes érintését, a fiú szíve megszakadt a látványtól. Érezte, hogy fuldoklik, így friss  levegőért kiáltott. Egymaga indult meg a kijárat felé, közben érezte kedvese tekintetét.
Pár másodpercig egymaga állt kint, élvezte az őszi szél aromáját, mi olyan lágyan simítja végig arca vonalát.
- Jaeho__~ A fiú nem fordult meg, nem nézett hívójára, mert nagyon is jól tudta ki áll mögötte. - Miért, miért tetted? Mondj valamit.
- Mit tettem? ~ Még mindig nem fordult a lány felé, ki egyre rosszabbul érzi magát, kezd félni saját önmagától, legszívesebben futva karolná át, és csókolná meg.
- Nagyon jól tudod, az a zene__nekem szólt igaz? ~ Jaeho elnevette magát, majd a lány felé fordult.
- Miért szólt volna neked? Az a zene__nem neked lett írva, sajnálom, hogy félre értetted, nem volt szándékos. ~ A fiú látta, hogy Soa csalódott, mi igenis tetszett neki, de fáj is legbelül, hogy így kell neki hazudnia.
- Ohh értem, bocsi__félreértettem, de kérlek a jövőben, ne találkozzunk. Az esküvőnapján elnézem, de máskor nem. Túlságosan__fájnak az emlékek. Hátakkor, most megyek, biztos keresnek. ~ Mikor Soa megfordult Jaeho utána szólt.
- Gyönyörű vagy__mint mindig, de ma__ma vagy a legszebb, remélem boldogok lesztek. ~ Soa nem kívánt mondani semmit, mert szavai fájtak. Marasztalnia kellet volna, erre barátja karjába löki.

Az eljegyzés napja óta eltelt két hét, és jegyese éppen ma utazik el egy fotózás miatt. Soa a konyhába nézte a férfi siető lépteit.
- Istenem elkésem, már csak egy órám van. Hová tettem a telefonom?
- Nézd meg a párnád alatt. ~ Kyungil gyors beszaladt, majd nagy mosollyal vette fel a kabátját.
- Mi lenne velem nélküled. ~ Soa felé hajolt és csókot lehelt ajkaira. - Most mennem kell, nem kell kikísérned, négy nap múlva jövök. Szia drágám. ~ Soa intett kedvesének, majd dudorászva indult meg a fürdő felé.
- Hmm négy napig enyém az egész ház, és dolgoznom sem kell. Mit kellene csinálnom? ~ Ahogy döntésre jutott a csengő szólalt meg. - Igen__
- Hello Soa, bemehetek?
- Jaeho? Te? Mit keresel itt? ~ Jaeho nem várt meg míg a lány errébb áll, elment mellette majd a kanapén foglalt helyett.
- Bocsi, hogy csak így beállítottam, de valami nyomaszt, el kell mondanom. Mellesleg gyönyörű a lakásotok.
- Lakásunk? Csak az enyém, Kyungil csak néha alszik itt. Kérsz valamit? ~ A fiú bólintott, majd Soa a konyhába ment és elővette a vizet. Háttal állt a fiúnak míg a vizet öntötte. - Mit akartál mondani?
- Kyungil__csak kihasznál téged. ~ Soa abbahagyta mit éppen csinált, és a pultra támaszkodott, de nem nézett a fiúra. Egész végig csak a pénzed kellet neki, tudom hülyén hangzik, de nem azért mondom mert__
- Tudom.
- Mi? Mit tudsz? ~ Soa újra kezébe vette az üveget, majd a tartalmát a pohárba öntötte.
- Mindent tudok róla, nem kell felvilágosítani. ~ Jaeho nem érti a lány gondolkozását, mérgében felkelt, és Soa háta mögé lépet, ki még mindig háttal állt neki.
- Ha mindent tudsz akkor miért nem tettél valamit? Miért nem szakítottál vele? Hiszen csak kihasznált.
- Az már régen volt, most már szeret, nekem ez bővel elég. ~ A fiú megmarkolta a lány vállát és magaféle fordította, ki éppen könnyeivel küszköd.
- Hiszen te sírsz, szereted te egyáltalán?
- Igen, szeretem__miért kell neked beleszólni a dolgaimba? Tudom, hogy Kyungil miért közeledett felém, és igen hagytam, azért mert féltem, hogy kinevetnek a hátam mögött, elnök vagyok, kinek ez első házassága meg sem történt, mit mondtak volna az emberek, ha ez sem sikerülne? Inkább magam mellett hagytam, nem érdekel mit érez irántam.
- Istenem, szánalmas vagy. ~ Jaeho hajába túrt, majd lenézően nézett a lányra.
- Szánalmas? Miért lennék az? Te vagy szánalmas, tönkre tetted az életem, és most is ezt akarod? Hát akkor hajrá, de most nem engedem.
- Haa__nyomorultak vagyunk mindketten, megnyomorította a lelkünket a sorsunk. De két törött félből talán lehet egy ép, egész__
- Nem értem mit akarsz még tőlem, de végleg végeztem veled, most pedig menj el, kérlek.
-  Ostobán ragaszkodtam az elképzeléseimhez, én akartam megmondani, mi lesz a legjobb neked, és az lett a vége, hogy csak megbántottalak. Újra meg újra, mélyen megbántottalak. Most már nem bízom magamban. Legyél boldog a magad módján! Mert én csak elrontom, ha a fejem szerint akarom csinálni. ~ Jaeho egy utolsó mosolyt csalt ajkaira, majd megindult a kijárat felé. De szíve sokkal jobban vágyik rá, mint eddig. Majd csak azt vette észre, hogy szerelme ajkait tépi, ki próbál szökni előle, de sokkal erősebben tartja, fél, fél, hogy újra elveszíti. A pultnak tolta és teljes testével neki szorítja, közben ajkaik még levegővételre se váltak el, Soa karja pedig a fiú nyaka köré vándorolt.
- Haa__Soa, sokkal, sokkal jobban kívánlak mint régen, kérlek, légy újra csak az enyém.
- Miért teszed ezt velem? ~ Érezte, ahogy ajka az övéhez ér. És__ ennyi volt. Minden kérdésére választ kapott, minden félelme lecsillapult, minden kétsége megszűnt. Amit ekkor érzett, nem egyszerű szenvedély volt, hanem horzsoló gyengédség, és olyan erős szerelem, hogy belül beleremegett. Hazatért. Ide tartozott, és végre idetalált.

Másnap reggel Soa az őszi napsugarakra ébredt, és mikor oldalára fordult szerelme alvó arca jelent meg előtte. Mosoly jelent meg arcán, már régen érzet ilyen békés érzést. Kezét a fiú arcához emeli, majd a fiú hirtelen csókot lehet tenyerébe.
- Jó reggelt szépségem. ~ Átöleli, és magához szorítja, a testéből annyi szerelem, rajongás árad, hogy behunyja a szemeit, és elmerül benne. Az érintésbe, az ajka puhaságába olvad, elveszik a csodálatos, lebegő, súlytalan együttlétben. Mintha felhőkön siklana, szivárványokon, dacolna a gravitációval, kötelékek nélkül. Olyan mély, hosszú, lelkes csókba forrnak össze, amelyből nincs visszaút a földre.
A lány lelkében fájdalmas sebek és gyötrelmes érzések szakadtak fel, s az arcán forró könnycseppek csorogtak végig. Mert ahogy ez a férfi csókolta, ilyen figyelemmel és vággyal, még nem csókolta senki. - Annyira szeretlek.
- Mi a franc folyik itt? ~ Mind ketten a hang felé kapták tekintetüket, majd gyors magukra kapták a takarót. - Ti__ti__
- Hyung, megmagyarázom.
- Megmagyarázod, még is hogyan te semmirekellő. ~ Kyungil megindult a fiú felé, majd nagyot ütött arcára.Soa elkiáltotta magát, majd megfogta Kyungil kezét és maga után húzta. - Még is mi ez? Tudtam, hogy kurva vagy, de ennyire nem, hogy a legjobb barátommal kezdj ki. 
- Kurva? Te beszélsz? Mindent tudtam rólad, tudtam, hogy miért közeledtél hozzám, jó volt kijátszani és kinevetni?
- Tudtad? Még is mit? Legalább ezt magyarázd meg.
- Nincs mit, szeretem, emlékszel arra a férfira ki az oltárnál hagyott? Nah hát ő az, ő volt a szerelmem, és még mindig szeretem. Szóval fogadd el, és hagyj engem békén, próbáltam boldog lenni melletted, de nem megy__még mindig őt szeretem, és ő is szeret engem.
- A szerelem__veszélyes.
- Ha tudod, hogy veszélyes, annál nagyobb becsben tartod, és annál jobban igyekszel megóvni. ~ Kyungil bólintott, majd hirtelen ölelte át a lányt.
- Minden úgy kezdődött ahogy mondtad, csak a pénz láttam, de mára már__túlságosan is téged látlak. Kellesz nekem, sajnálom, hogy én nem voltam elég jó neked. És bocsáss meg, hagylak elmenni, hiszen végig őrá vártál. Még én magam sem tudom miért mondom ezeket a szavakat, de így érzek, már nem kell a pénzed, csak is te kellettél, de__nem láncollak magamhoz. ~ Mikor eltávolodott a lánytól, barátja felé pillantott, majd bólintott és magukra hagyta.Jaeho pedig kérdően nézett a lányra?
- Ennyi? Tényleg elenged? Hmm mindig is tudtam, hogy nem rossz ember ő, talán tényleg szeretett.
- Talán. ~ Soa átkarolta szerelme derekát és még mindig nem hiszi el, hogy ő áll előtte. Sajnálja Kyungilt, de örül is, hogy újra rátalált a szerelem.

Fate ( Sors ) Part 1

Amikor elveszítjük igaz szerelmünket, az életünk értelmetlenné válik, szinte kiüresedik. De végzetünk beteljesítésének reménye megmarad, még ráébredhetünk rendeltetésünkre. És nagy ritkán megtörténhet, hogy sorsunk kutatásának útja felülkerekedik, akár magán az időn is.

Éjjel, amíg aludt, történt valami, vége a nyárnak. Felébred, hallgatja a szelet, nézi a sötétbarna lombot az ablak előtt, s nem érez semmiféle őszi bánatot. Örül, hogy vége a nyárnak. Örül, hogy nem hozott semmit. Örül, hogy nem tántorodót meg a boldogtalanságba vetett hitébe. Örül, hogy nincsenek többé illúziói a megoldásról. Tessék, ősz, rajta! - gondolja. Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas zsinórpadlásodról avítt színfalaidat, hullass lombot, nyögesd szeleidet, átkozz és temess! Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke. Nem védekezem. Beleegyezem. Várlak.
- Soa__már fent vagy?~ A lány érezte közeledő szerelme illatát, ki erős karjával ölelte át, majd fejét vállába fúrta. - Azt hittem ma nem kell menned dolgozni.
- Nem is, de nem akarok egyedül itthon ülni, tudod jól, hogy nem szeretek lustálkodni, míg te dolgozol. ~ A férfi izmos karjaival fordította meg kedvesét, majd finom csókot lehelt puha ajkaira.
- Egyszer, egyszer gyere el velem, a srácok meg akarnak téged ismerni.
- Végül is, miért ne? Hiszen úgy sincs mit csinálni. ~ Mikor mind ketten rendbe szedték magukat, kéz a kézben indultak el LOEN Entertainment céghez. Mikor megérkeztek Kyungi magára hagyta pár percre szerelmét. Közben Soa nem bírt várni, így elindult felfedezni az épületet. Régen már járt itt, de azóta nagyon sokat változott, hiszen azóta öt év eltelt. Szomorúan idézte vissza a múltat, soha sem szeretett volna újra belépni eme épületbe. De kedvese miatt nem mondhatott nemet. Mikor jobbra fordult, ismerős dallam csapta meg füleit. Lassan lépkedett az ajtó felé, de akkor valaki leszólította.
- Hölgyem__miben segíthetek? ~ Soa mosolyt csalt ajkaira, és boldogan fordult az idegen felé, de mikor felismerte, lefagyott a mosoly az arcáról. - Soa? Te__mit__keresel itt?
- Omo, Jaeho__én, én éppen__ ~ Nem tudta befejezni mondanivalóját, mert kedvese zavarta meg a jelenetet.
- Hát itt vagy, mindenhol kerestelek__ohh Jaeho, látom megismerkedtél a szerelmemmel. ~ A fiú szemei tágra nyíltak, ezek szavak hallatán. Egyszer a Leader-re, majd régi szerelmére pillantott, nem akar hinni szemeinek.
- Ohh, ő lenne az a lány? Ő a jegyesed? ~ Kyungi átkarolta kedvese derekát, majd puszit nyomot arcára.
- Igen, ő az, ma szerettem volna bemutatni, de látom te megelőztél. Ő az én menyasszonyom.
- Oh__hát, gratulálok, pontosan a te ideálod, gyönyörű nő. ~ Soa szíve hirtelen fájni kezdet, az első gratulációját attól a személytől kapta, kit legjobban szeretet. Ő volt az a férfi ki mellet le akarta élni életét, gyermeket akart neki szülni, de minden álma szertefoszlott. Soha sem gondolta volna, hogy a sors ilyen kegyetlen tud lenni, megfogadta, hogy soha többé nem találkozik ezzel a személlyel.
- Köszi haver, nah menjünk drágám, bemutatlak a többi tagnak. ~ Mikor magára maradt Jaeho, a falnak támaszkodott, soha sem gondolta volna, hogy újra lássa szerelmét, már régen történt az eset, de még mindig szereti. És pont az egyik csapattagjának a jegyese, biztos benne, hogy ez miatt sokszor fogja őt itt látni. A múltja miatt már így is roncs, de mi lesz akkor, ha ez a nő újra felhozza a múltat? Nem akar róla hallani, csak az éneklésnek szeretne élni, de ha ő a közelébe van, lehet, hogy meg fog örülni.
- Drágám, most már hazamegyek. Holnap sok lesz a munkám, és közben kell szervezni az eljegyzési partit.
- Oké, persze, menj__~ gyors körbepillantott, és a lány füléhez hajolt - de__várj engem abban a csini piros, csipkés fehérneműbe. ~ Soa érezte, hogy elpirult, majd nagyot lökött a fiún, ki csak kacsintva ölelte át szerelmét. Mikor elbúcsúztak, Soa egymaga indult meg a kijárat felé, de akkor egy kéz ragadta meg, és húzta be egy sötét helyre. Kiáltani szeretett volna, de egy erős kéz nem hagyta.
- Shh__csak én vagyok az, ne kiabálj. ~ Mikor a fiú leszedte a kezét ajkairól, a keze önkéntesen csattant a fiú arcán. - Jáá__ez mire volt jó?
- Halálra aggódtam magam, azt hittem valaki el akar rabolni, mit akarsz?
- Beszéljünk.~ Soa körbepillantott, és félve ismerte fel a helyzetet, hogy egy elhagyatott terembe voltak bezárva, ők ketten.
- N-nincs miről, mi nem ismerjük egymást, így szakadtunk el egymástól.
- Nem igaz, csak te__soha sem gondoltam volna, hogy pont a legidősebb társammal fogsz kikezdeni.
- Tényleg? Hát bocsáss meg, nem tudtam, hogy te is a bandájában vagy.
- Ja persze, azt akarod, hogy elhiggyem? Neked? Aki annyi éven át hazudott nekem? 
- Miről is hazudtam neked? Én? Ha? Te voltál az aki miatt vége lett a kapcsolatunknak. Ott__otthagytál egyedül__az oltár előtt. Tudod te, hogy mennyire fájt? HAA? ~ Jaeho mind két kezét a lány vállához emelte, és a falnak támaszkodott, így a lány semerre sem tud szabadulni. Ajkaik majdnem összeértek.
- Ne kiabálj velem, szerinted miért tettem? Megmondtam, hogy gyereket nem akarok, te képes voltál előlem eltitkolni, eltitkoltad, hogy gyereket vársz TŐLEM. Szerinted__hogyan reagáltam rá__pont az esküvő napján? Igen__féltem egy gyerektől, és fiatal voltam__képes lettem volna elkötelezni magam melletted, de gyerekről szó sem volt. Végig hazudtál nekem, azt állítottad, hogy nem vagy terhes. Én pedig hittem neked.
- Igen, hazudtam, de tudod miért? Mert szerettelek, hozzád akartam menni, de tudtam, hogy ha rájössz, hogy gyereket várok, akkor nem veszel el. Én tényleg hülye voltam, hittem abban, hogy ha meg is tudod, akkor már tényleg elveszel, de te__nagyot csalódtam benned. Szerettél egyáltalán?
- Szeretni? Nem ismerem ezt a szót, nekem csak egy feleség kellet, egy olyan kire irigyek lesznek rám, te éppen tökéletes voltál. De__nem akartam gyereket, és jobban is tettem, hogy otthagytalak azon a napon. ~ Jaeho szavai szíven ütötték a lány szívét, soha sem akarta ezeket a szavakat hallani a szájából, egész végig játszadozót vele, majd jól kinevette a háta mögött.
- Jó nevettél?
- Mi?
- Jót nevettél__rajtam? Ha? Tudod te, hogy mennyit sírtam, szenvedtem? Miattad__miattad__ELVESZÍTETTEM A GYERMEKEM. BOLDOG VAGY? Gyűlöllek, látni se akarlak.~ Jaeho kérdően nézett le az előtte álló lányra, nem tudja mire vélni ezeket a szavakat.
- Mi__magyarázd meg, semmit sem értek belőle, hogy__hogy érted? ~ Soa erősen lelökte a fiú kezét, majd egy lenéző mosolyt dobott a Jaeho felé, és magára hagyta. Semmit sem szeretne neki mondani, így is elégé fáj az a tudat, hogy csak kihasználta. Most már végleg el szeretné felejteni a múltat.
- Ohh hát itt vagy drágám? Nem mentél még el? Merre voltál? ~ Kyungi kérdően nézett a lányra, ki hirtelen nem tudod semmit sem válaszolni.
- Én__én csak__elmentem a mosdóba. Most megyek haza, akkor holnap találkozunk. ~ Soa mikor hazaért, ledobta táskáját és ruhástul a hideg víz alá állt. Elakar mindent felejteni a mai napról, mindent felejteni akar, de hiába, régi szerelme még mindig előtte van. El is felejtette, hogy mennyire szerette annak idején.

Az idő gyorsan telt, Soa az idő alatt nem ment többet be a céghez, fél újra a szeme elé kerülni, fél, hogy hirtelen kérdéseket tesz fel neki, ő pedig nem szeretné felhozni a múltat többé.
Ma semmire sem szeretne gondolni, csak is jegyesére, hiszen ma van az eljegyzési parti, boldog szeretne lenni.
A mai nap csak is az övé, ma senki más nem veheti el, ma ő a hercegnő. Egy kék egybe részes szoknya lett a kiválasztott, mi elől és hátul kövekkel díszített. Nagyon jól kiadja a karcsú derekát, sőt, még szerinte vékonyítja is. Haját csak lazán felcsatolta, és a ruhához illő sminket dobot magára, de csak halványan, nyakába nyakláncot akasztott, míg hajába egy ezüst hajcsattal dobta fel. Mikor kész volt, mindenki ámulva nézte végig. Kedvese már a partin volt, így hát mindenki csak is rá várt.

Lassan indult meg a nagy ajtó felé, mindenki bent várja, a gyomrában pedig egyre több pillangó repked. Az ajtó előtt megállt pár pillanatra, majd mély levegőt vett, mosolyt csalt arcára és lassan nyitotta ki az ajtót. Hirtelen elhalkult a zene és minden szem rá szegeződőt. Csodálkozva mérték végig, közben szerelme jött felé, meghajolt előtte és csókot nyomot kezére.
- Gyönyörű vagy szerelem, mindenki irigykedve néz. ~ Kyungi Soa mellé állt, és karját nyújtotta felé, Soa elfogadta és engedte, hogy vezesse. Közben a zene újra felhangosodott, sokan jöttek köszönni a lánynak ki mosolyogva üdvözölte őket. Közben a tömegben őt kereste tekintetével. Mikor észrevette éppen őt nézte, majd elmosolyogta magát, és magasba emelte pezsgős poharát. A lány nem érti miért viselkedik így vele, hiszen ő volt az aki egyedül hagyta. Újra a társaság felé koncentrált, de még mindig érezte a szúrós tekintetét.
Jaeho nem bírta nézni régi szerelme mosolyát, így hát elindult a mosdót keresve. Mikor odaért megmosta az arcát, majd hangokat halva beszaladt az egyik fülkébe.
- Hallottad a híreket?
- Milyen híreket?
- Állítólag Kyungi nem is szereti a lányt, csak kihasználja, a lány az egyik híres üzletnek az elnöke, szóval sok pénze van. Kyungi ezt nagyon is jól tudta mikor a lány felé közeledett, csak is a pénz kell neki, azt mondák, hogy ha meglesz az esküvő, egyből elváll tőle, és pénzt fog követelni. ~ Jaeho nem akar hinni fülének, az ő barátja soha sem tenne ilyet, nagyon jól ismeri, és ahogy Soa-ra nézett az tiszta szerelem volt. Jaeho mérgesen rúgta ki az ajtót, és elindult a fiú felé, majd megragadta az ingénél fogva.
- Honnan halottad ezeket? Ha? Ne terjesz hülye pletykákat.
- Jáá, örült vagy? Ezek nem pletykák, ő maga mondta, kérdezd meg tőle. Nem akar megházasodni, de mivel kell neki a pénz így megteszi.
- Soha sem tenne ilyet, hiszen sok pénze van.
- Nem neki kell, hanem a családja üzletének, hiszen te is tudod, hogy a csőd szélén áll. ~ Jaeho nagyon is jól tudja, hogy a fiúnak igaza van, a családja nagyon is a csőd szélén áll, de__miért tenne ilyet a legjobb barátja? Engedett a szorításán, mit kihasználva a fiú gyors ellökte magától. Jaeho nem ellenkezett, csak némán meredt előre. Soa belefog örülni ha megtudja az igazságot, de nem engedheti meg ezt az egészet, inkább az esküvő előtt tudja meg, mint utána. Megindult a nagy színpad felé, majd mikor mindenki őt figyelte, a szemével őt kereste.
- Gratulálok az ifjú párnak, remélem egész életetekben ilyen boldogok lesztek mint ezen a napon. Szeretnék nektek egy számot énekelni, mit nagyon, nagyon régen írtam még valakinek ki fontos volt a számomra. Remélem tetszik nektek.
Az, hogy te vagy nekem, büszkeséggel tölt el, és boldoggá tesz, ha csak rád gondolok. De kétszer olyan boldog leszek, ha végre újra átölelhetlek, s láthatom azt a szerető szempárt, amely csak nekem ragyog, s ha megcsókolhatom azt az édes kis ajkadat, mely csak értem remeg.

Seer (Látnok)

Eme történet még hét évvel ezelőtt kezdődőt, mikor is élt egy gazdag család, annak volt egy kedves, szép lányuk, ki csak 16 éves volt. Vagyis csak a látszat, legbelül maga volt az ördög. Elkényeztetett, nagyravágyó, beképzelt lány volt, soha sem hallgatott szüleire, kik csak jót akartak neki, mindent megkapót amit szeretett volna, legyen az kocsi, telefon, ruha, vagy ékszer. De egy nap olyannal rukkolt elő, ami már nagyon is nem tetszett a szüleinek. A szülei eddig mindent hagytak a lánynak, de ezt a kérést semmi kép nem fogják neki teljesíteni. A lány nagyon mérges lett, majd felszaladt szobájába, és több napik semmi hír sem volt felőle. Apja nagyot csalódót a szeretett lányába. így döntés elé állította.
- Ha tényleg ezt szeretnéd, veszek neked egy lakást, nagy-nagy birtokkal, és élhetsz a drága szerelmeddel, de...utána minden kapcsolatunk megszakad, nem leszek kíváncsi a lányomra. A jövőben látni sem akarlak, és ha rájössz, hogy az a férfi csak kihasznál téged, ne gyere haza sírva, megkapod a házad, de onnantól magadnak kell megélned.
- Tényleg ezt akarod apa? Miért, miért ne lehetne egy külön lakásom, nem azért szeretnék költözni, hanem azért mert már nagy vagyok.
- Nem vagy nagy, csak 16 éves vagy, tinédzser, hiszen anyád nélkül semmit sem tudsz megcsinálni, még főzni sem szeretsz, hogyan akarsz te egyedül felnőni?
- Apa, ezért szeretnék egyedül élni, hidd el képes leszek rá, kérlek...én még a családhoz szeretnék tartozni.
- Nem, nem és nem, ne hozd fel ezt a témát többé, akkor költözhetsz el ebből a házból, ha majd férjhez mész.
- Apa!!
- Elég legyen, szeretlek és féltelek, a lányom vagy, nem engedem, hogy egyedül élj. Most pedig készülj, megyünk a partira.
- Nem megyek, már elmondtam. ~ Apja megállt a lánya előtt és nagyot csapott az arcára,a lány nem hitt a szemének, apja még soha sem ütötte meg ezelőtt.
- Remélem nem akarsz még egyet, jobban tennéd ha most szépen felmész és elkészülsz, igyekezz. Ri Neul felrohant a szobájába, és fél óra alatt sikerült elkészülnie, közben az eső esni kezdet. Ahogy az autóba szálltak a lány apja a söförhöt hajolt.
- Kérem siessen, így is késésben vagyunk.
- De uram, most nagyon csúszik az út, nem szeretnék megcsúszni, veszélyes.
- Kiadtam egy parancsot szerintem érthetően, látod lányom...ez is mind a te hibád. Miattad vagyunk késésbe, közbe még esni is kezdet, szóval ha valami probléma adódik az a te miattad lesz.
- Persze, persze. ~ Az út ezek után némán telt, de akkor Ri Neul a sofőrhöz hajolt. 
- Álljon meg, kiszállok.
- Mi van? Nem mész sehová lányom.
- Azt mondtad választhatok, akkor választok...vegyél nekem egy házad, onnantól nem látsz.
- Kislányom, hogy mondhatsz ilyet apádnak?
- Könnyen anya, állj meg.
- Nem áll meg, mennyen tovább és ne hallgasson a lányomra, még tőlem kapja a fizetését.
- AZT MONDTAM ÁLLJ MEEG. ~ A sofőr hirtelen ijedtében megrántotta a kormányt és a másik sávba húzódott, de ami ezek után történt minden váratlanul jött. Épp egy hatalmas kamion tartott feléjük, próbált fékezni, de az út nagyon csúszott és letarolta a nagy autót. Az autó többször pörgött a tengelye körül mire fejtetőn megállt. Ri Neul lassan nyerte vissza a tekintettét, majd körbe pillantott. Apja vele szembe feküdt véres fejjel, míg anya mellette. Senki sem volt eszméleténél, a sofőr a kormánynak eset és csurom vér volt mindenhol. Ri Neul megpróbált kiszállni, mikor sikerült kikapcsolnia az övet anyához mászott.
- O-omma...omma.... ~ Anya résnyire nyitotta szemeit, majd mosolyt dobott lánya felé, és szemei lecsukódtak. - Omma...ébredj, ommaa!!! Apa...apa...~ Gyors előkereste a telefonját, de akkor valaki megragadta a lábát és kifelé kezdte el húzni az autóból, próbált ellenkezni, de hiába. Az illető sokkal erősebb volt. - ENGEDJEN EL.
- Kérem nyugodjon meg, már hívtuk a mentőt, de nem maradhat bent. Héé John vágd le a többieket...jöjjön velem.
- Anya...apa...nem hagyhatom bent őket. ~ Ahogy távolabb vitte az illető meghallotta ahogy szirénák tömege szólal meg. De akkor a kocsi éles hangot bocsátott ki. - Mi volt ez? Anyaa...apaa...engedjen el... ~ Valahogy sikerült kiszabadulnia, és futni kezdet a kocsi felé, de akkor a kocsi nagy robajjal robbant fel a lány szeme láttára. Ri Neul nem hitt szemének, csak egymaga állt a kocsit nézve, közben könnyek hagyták el szemét.
- O....omma....a...apa....n....nem....NEEEEM. ~ A lány előtt sötétség borult, majd elájult.  

Öt évvel később Ri Neul egy kisebb laskásba költözött, egymaga él, nincsenek barátai, sem családja, senkivel sem tartja a kapcsolatot mióta felébredt a komából. Aznap mikor látta családját meghalni, kómába eset, és öt éven át aludt, de mikor felébredt különleges képességet vett magán észre, mivel is látja a szellemeket, kik segítségért jönnek a lányhoz, az idő alatt egyre jobban kezdi elfogadni ezt az adósságát. Az orvosa pedig nem akarta elhinni amit a lány mond neki, ő volt az egyetlen ember akinek Ri Neul beszámolt, elsőnek lenézte és bolondnak nevezte, de a végén megbizonyosodott róla, hogy igen is látja a halottakat. Azóta ők ketten elválaszthatatlanok lettek, az idő alatt nagyon jó barátok lettek, talán egy kicsivel több is.
Ri Neul éppen hazának tartott, mikor is egy kocsi állt le mellé.
- Héé Ri Neul, iszunk valamit?
- Hmm te itt? Felőlem, menjünk hozzánk. ~ A lány beszállt a férfi kocsijába és meg sem állva hazáig. 
- Mikor akarsz elköltözni innen? Olyan kicsi lakás, nem vágysz nagyobbra?
- Tudod jól, hogy nekem ez bőven elég, mellesleg itt jobban láttok dolgokat.
- Ügye...most nincs itt egy sem? ~ Ri Neul körbepillantott és bólintott.
- Megnyugodhatsz, nincs egy sem.  
- Hála az égen, mindig beképzelem magamnak, hogy ott állnak az ágyam mellett.
- Istenem, férfi létedre, hogy lehetsz ennyire beszari?  
- Beszari, én? Nem vagyok én az, de semmi pénzért sem akarnék szellemeket látni. 
- Persze, persze...te aki soha sem fogja ezt átélni. De én most elmegyek lezuhanyozni, addig készíts valami finomat. ~ Son Dong Woon belecsípett az előtte elmenő lány combjába, ki hangosan felnevetett. Míg Ri Neul zuhanyzott Son Dong neki állt elkészíteni a vacsórát. Mikor végzet a fürdéssel, a fiúhoz indult és átkarolta hátulról. 
- Hmm mennyei illata van...mikor végzel? 
- Nemsokára, de...addig is kérek egy puszit. ~ Ri Neul lábujjhegyre állt és puszit nyomot a fiú arcára, majd mikor megpróbált elhúzódni, Son Dong visszarántotta és csókot lehelt ajkaira. 
- Hmm, ez a finom...tudod, nagyon, nagyon be vagyok indulva, ma ki kell engesztelned. 
- Istenem, már megint kanos vagy. 
- Ki ne lenne az....egy ilyen nőre? Mellesleg fehér ingbe ami átlátszik? ~ Ri Neul lenézett mellkasára és nevetve lökte el a fiút, majd ledőlt a kanapéra és nézte a férfi izmos kezeit, ahogy éppen neki főz. Közben ajkait nyalogatta. Szólni szeretett volna a fiúnak, de akkor hideg áram töltötte be testét, amit csak is ő érzet. Ri Neul félve pillantott körbe a szellemet keresve, újra érezte a hideg leheletét.  Lassan állt fel a kanapéról megindulva a szobája felé. Az ajtó nyitva volt, amit még ő maga zárt be. Lassan lépet be a szobájába ahol csend és sötétség honolt, de mikor belépet az ajtaja hangosan csattant mögötte. Futva szaladt vissza az ajtóhoz, de zárva volt. 
- S-Son Dong...hallasz?? 
- Nem hall téged senki sem. ~ Ri Neul maga mellé ejtette kezét, közben félve fordult vissza a hang felé. Elsőnek két lábat látott, mi hó fehér volt és véres, majd ahogy egyre jobban hallat feljebb, és egy ismerős arc jelent meg. A lány felkiáltott, közben hallotta, hogy szereleme őt szólítja az ajtón túl. 
- Te...m-mit akarsz?
- Látom megismersz kedves. Nagyon...nagyon régóta kereslek, hogy bosszút álljak. Már vagy hét éve, nagyon jól elbújtál kedves. 
- Sajnálom....sajnálom ami régen történt, de nem az én hibám volt.  
- MI AZ HOGY NEM?? MIATTAD HALTAM MEG, makacs voltál, nem hallgattál az apádra. Nekem még élnem kellene, de miattad meghaltam abban az autó balesetben. Most már családom lenne, egy gyermekem és feleségem, fiatal voltam még. De te...mindent elvettél tőlem, és pont te élted túl. 
- Kérem, hagyjon békén...így is pocsék életem volt.
- Nem úgy vettem észre, hiszen kinek ilyen barátja van. 
- Ő volt az orvosom...és igen szeretem, de ennek semmi köze magához, sem a múlthoz.
- Márpedig....nem hagyom annyiba, azt akarom, hogy te is szendvedj, velem együtt, addig nem megyek el erről a világról, míg meg nem halsz. 
- Akkor arra várhat, mert eszem ágában sincs meghalnom.
- Már pedig muszáj lesz, ha nem akarod, hogy a drága barátod haljon meg.
- Nem, azt nem teheti, nem avatkozhat egy halandó életébe.
- Majd meglátjuk kedves. ~ Hirtelen villámlott egyet, majd a férfi szellem eltűnt, az ajtó pedig nagy kattanással nyitódott ki. Son Dong a lányhoz szaladott és alaposan végig mérte. 
- Jól vagy, mi volt ez?
- S-semmi, csak egy újabb szellem...semmi komoly.
- Még soha sem láttalak ilyen ijedtnek. Biztos jól vagy?
- Ahham, csak...fáradt vagyok, lefekszem.
- Nem eszel?
- Majd holnap reggel, ha gondolod...menj haza.
- Nem, maradok. ~ Son Dong felkapta a lányt, majd letette az ágyra, jól betakarta majd bebújt mellé, kezével magához húzta, és a lány belefúrta a fiú mellkasába a fejét. 
- Olyan nyugtató az illatód.
- Bárcsak osztozhatnék a fájdalmadban, félelmedben, bárcsak én is láthatnám azt amit te. Annyira szánalmas vagyok, hogy semmit sem tehetek érted.   
- Ne mondj ilyenek, egész életembe te voltál az aki segített, csak is rád számíthattam, emlékszel mikor felébredtem mennyire össze voltam zavarodva? 
- Igen, emlékszem, össze vissza kiabáltál, és rohantál.
- Te voltál az aki megértett, csak is te voltál mellettem, senki más. Ha te nem lettél volna, lehet, hogy mára bolond lennék, vagy lehet, hogy nem is élnék. Soha, soha sem engedném, hogy neked bajod essen.
- Istenem, ezeket nekem kellene mondani, csorba megy a férfi büszkeségem. 
- Hehe, bolond vagy, de én így szeretlek.
- Ri Neul...már többször is elgondolkoztam ezen a kérdésen, de most már muszáj feltennem.
- Mi lenne az?
- Nem...vagyis...hozzám jönnél? ~Ri Neul felült az ágyon és lenézett a fiúra.
- Te...te most megkérted a kezem?
- Aham, már vagy négy éve járunk, és még mindig szeretlek, nagyon, nagyon akarlak, nincs senki más aki így megtudna nevettetni, mint te. 
- Oppa...nem gondolod, hogy ez túl korai?
- Miért lenne az? Négy év járás után neked korai? Nekem nem, 23 éves vagy, én pedig 29, családod szeretnék. Nem akkor mikor már bottal járok. 
- Képes lennél velem élni? Hiszen tudod a titkomat, olyannal foglalkozom amitől te a legjobban félsz.
- Nem érdekel, nekem így kellesz ahogy vagy, a szellemek meg menjenek a pokolba. 
- Sajnálom oppa, de nem állok készen házasságra, még nem. Várj még egy kicsit.
- Meddig várjak még, ha? Te még fiatal vagy, de én lassan átlépem a 30-at, ki akarna olyan vénhez menni? 
- Hát én, de ha nem akarsz rám várni, akkor ne tedd, nem te vagy az egyetlen férfia. ~ Ri Neul legszívesebben mindent visszapörgetne, nem akart ilyet a fejéhez vágni, nagyon is hozzá akar menni, de mi van ha az a szellem igazat mondott? Akkor lehet, hogy meg kell halnia. - Mellesleg, jobb ha nem jössz ide vissza.
- Te most...szakítasz velem?
- Igen oppa...szakítsunk, valljuk be, hogy nem vagy az én világomba való. ~ Son Dong mérgesen állt fel az ágyról, majd a hajába túrt és lenézett a lányra, ki olyan sokat jelent számára.
- Oké, legyen, szakítsunk, már úgy is elegem volt a te kis életedből, hiszen állandóan csak vigasztalni kellett. Többet ne lássalak. ~ Mikor magára hagyta a lány, mind ketten sírásba kezdtek. Nem hitték volna, hogy így ér véget a kapcsolatuk, hiszen mind ketten nagyon szeretik egymást. 

Egy hónappal később Ri Neul vért hányt, a közérzete egyre rosszabb, nem tud enni, sem inni. A teste gyenge és ég a forróságtól. Egyre jobban haldoklik, tudta mikor elengedte a fiút, hogy be fog következni. Hiszen ha egy szellem átkot szór egy látnokra, nem könnyen lehet azt levenni. A lány nagyon jól tudja, hogy nincs neki sok vissza, de még utoljára látni szeretné szerelmét.  Minden erejét összeszedte és egymaga gyalogolt el Son Dong kórházába. Hangosan kopogott az ajtón és várt míg szólítják. 
- Igen? ~ A lány remegő kezeit a hideg kilincsre támasztotta, majd hirtelen megfordult, fél a szemébe nézni, nem akarja, hogy így lássa őt. Azt sem tudja, hogy miért jött ide, nem akarja, hogy tudja, hogy haldoklik. Inkább egymaga szeretne szenvedni.
- Ki...Ri Neul...te? ~ A lány ledermedt a neve hallatán, nem mer megfordulni, túlságosan is fél a szemébe nézni. - Miért nem nézel rám? Fordulj meg.
- Nem...nem kellet volna ide jönnöm, csak...mindegy, megyek. ~ Mikor elindult Son Dong megragadta a lány kezét, és szembefordította. De mikor meglátta elsápadt a látványától, nem olyan amilyen volt. Szemei beestek, arca sápadt, szemei vérvörösek, ajkai cserepesek. 
- Ne...nem akarom, hogy így láss.
- Te...beteg vagy? Mióta? Mi a bajod? 
- Áuu...engedj el, fáj. ~ Son Dong nem engedte el kezét, helyette beráncigálta az irodájába. 
- Ülj le, kivizsgállak. 
- Nem kell, csak kisebb megfázás, már voltam orvosnál. 
- Ja persze. Akkor miért fogytál ennyit? 
- Nem eszek, fogyokúrának nezevik.
- Hiszen soha sem voltál kövér. Tudom, hogy beteg vagy, orvos vagyok az istenért.
- Hagyd abba, köztünk mindennek vége, szóval ne aggódj miattam, élek és virulok. ~ Mikor megpróbált felállni, hirtelen köhögni kezdet és összeset. 
- Jáá Ri Neul...istenem, hiszen vért hánytál. 
- Nem, nem érzem a lábam...kérlek...utoljára, had lássam a tengert. 
- Mi az, hogy utoljára? Megmentelek.
- Oppa....haldoklom, nem tudsz megmenteni, engem...egy szellem átkozott el.
- MI? Nem...nem...az nem lehet, ezért szakítottál velem? Istenem...olyan...olyan buta vagy, hát nem veszed észre, mennyire szeretlek?
- Oppa..kérlek.
- Oké, elviszlek, de nem az lesz az utolsó. ~ Son Dong lehajolt érte és ölébe vette, majd óvatosan a kocsiba ültette. Út közben szorosan fogták egymás kezét, közben halkan hallgatták kedvenc  zenéjüket.  

Nem kellene látnom téged 

Talán egy másik világba kellene élnem 

Ha nem ismernénk egymást 

Nem ismerném ezt a (fajta) szerelmet 

 Good bye my love

Mikor megérkeztek Son Dong segített kiszállni a lánynak, majd mind ketten leültek a homokba. 

- Annyira gyönyörű, soha sem gondoltam volna, hogy újra láthatom.

- Miért?

- Utoljára édesanyámmal voltam itt, boldogok voltunk. Azóta nem volt bátorságom idejönni, de most...semmi sem számít. 

- Miért..miért nem mondtad el? Miért szenvedtél egymagad? 

- Mert...nem akartam, hogy láss haldokolni.

- Istenem....én...áhh megörülök. ~ Son Dong a lány kezéért nyúlt és csókot lehelt rájuk. - Még egyszer megkérdezem, hozzám jössz?

- Oppa...miért...miért én?

- Mert nekem te kell, hozzám jössz? ~ Ri Neul sírva nevette el magát, majd nyújtotta felé a kezét. 

- Igen, hozzád megyek...szeretlek. ~ A lány keze hirtelen halványodni kezdet, olyan mintha nem is élő ember lenne.

- Mi...mi az isten ez?

- Nekem...a balesetkor...megkellet volna halnom...meg is haltam...de a lelkem tovább élt, és most itt az ideje mennem.

- Nem...nem tűnhetsz csak így el...nem...nem engedem.

- Ég veled...szerelem. ~ Mikor végleg elbúcsúzott, a teste köddé vállt. 

- Ri Neul...áhhhhhhhhh, nem nem neeeeeeeem.....szerelmeeeeem...hol vagy??? Ne hagyj eeeeeeel, áhhh........Ennyi volt...Elment, és ha nem hiszem el... csak számolni kezdem a napokat,...amikor már nem vagy itt....Amikor nem csöng a telefon, mindig is te leszel az, aki nem hív.

 

Playboy part 2 The End

A két sorsa egyre jobban kezd kialakulni, Jung Kook kezdi megismerni Sung valódi énét, és nagyon bejön neki, soha sem gondolta volna, hogy ő valójában ilyen bevállalós. Sung pedig nagyon félreismerte a fiút, abban tisztában volt, hogy nagyon beképzelt, de nem gondolta volna, hogy ennyire, nagyra tartja magát, és akkor még ott van a kiszámíthatatlan személyiség zavar, egyszer kedves, majd hirtelen kibírhatatlan lesz a személyisége. Sung nem tud rajta eligazodni, de az biztos, hogy nem szeretne vele örökké élni.
Ahogy reggel pirkad a nap Sung megtudja, hogy milyen napja is lesz azon a napon, ahogy ma is. Jung Kook még nem ébredt fel, vagyis azt jelenti, hogy ma nem kell mennie próbára, vagyis ma nagyon, nagyon kibírhatatlan lesz a személyisége, messze el kell ma kerülnie. Sung nagy nyújtózkodás mellett indult meg a fürdőbe. Gyors kihasználja míg a fiú alszik. Ledobta ruháját, majd alá állt a jó meleg víz alá.
- Hmm, de frissítő, ez a legjobb kora reggel. ~ Mikor végzet felkapott magára egy törölközött, a lábát feldobta a kád szélére és elővette a borotváját. Közben Jung Kook komásan ballagott a fürdőszoba felé.
- Áhh mindjárt behugyoz...ok...jáá, mit csinálsz?
- Borotválom a lábam.
- Azt látom, de miért éppen most? És miért egy száll törölközőben?  Nagyon jól tudod, hogy nem szeretem ha látom...a...az intim részeidet.
- Nem látszik ki semmim, és vagy már két hónapja itt élek veled. Már megszokhattad volna.
- Ohh igen, és még az csoda, hogy nem mozdultam rád. Kifelé, azt hiszem megártott a tegnapi pizza. 
- Istenem, undorító vagy.  ~ Mikor Sung magára hagyta a fiút, Jung Kook mélyen fújta ki a levegőt. Már többször is beindult a lányra, és igen, nagyon kedveli, soha sem gondolta volna, hogy megfogja kedvelni ezt a személyt, de félre ismerte önmagát. Többször vette észre, hogy akikre éppen rámozdul őt látja, sőt őt képzeli el éppen az aktuális éjszakán. Néha undorodik magától.
- Sung...ma kell menned valahová?
- Nem, miért?
- Akkor..nem..nem jönnél el velem valahová?
- Hová?
- Minek kérdezed, majd megtudod ha ott vagy, nem?...De igen, szóval kényelmesen öltözz fel. Nah csá, megyek visszafekszem.

Másnap reggel Sung még aludni szeretett volna, de Jung Kook nem hagyta békén. Kiabálva szaladt be a szobájába, majd lerántotta lóra a paplant és csipkelődni kezdet. 
- Jáá ébresztő álomszuszék.
- Áhh....mennyi az idő?
- Hét.
- Melyik?
- Reggel.
- Mii? ~ Sung mérgesen nézet a fiúra ki már fel volt öltözve. - Hová mész?
- Nem megmondtam, hogy ma el kell kísérned valahová.
- De nem arról volt szó, hogy ilyen korán kell kelnem.
- Pedig jobban teszed ha sietsz, fél órád van elkészülni.
- Mi...
- Shh, beszéd helyett készülj. ~ Mikor Jung Kook magára hagyta valahogy sikerült kikászálódnia az ágyból, de ahogy megindult volna a fürdő felé Jung Kook jött be az ajtón.- Ezt vedd fel, nem akarom, hogy a magassarkúban kimenjen a bokád.
- Istenem, ebben mutatkozzak?
- Igen, kényelmes, hidd el mikor odaérünk már nem fogsz ennyire irtózni tőle. ~ Az út több órába tartott míg a helyszínre érkeztek, de mikor Sung rájött, hogy mire és készül a fiú, legszívesebben visszafordulna.
- Ez ez ez...ügye nem gondoltad komolyan?
- De igen, mindig is felakartam menni a hegyre, de egyedül dög unalom lett volna, de veled nem lesz az.
- Én nem megyek fel oda, tudod te, hogy milyen veszélyes?
- Istenem, mennyi bajod van drágám, nyugodj meg, mindennel felkészültem, és legfelül vár minket egy ház, tele étellel.
- Oké, éhes is vagyok, mennyi idő kb?
- Hmm majd meglátjuk, egyre saccolok. ~ Mikor végre elindultak, Sung már előre félt.
Már vagy két órán át gyalogoltak mikor Sung mérgesen lehuppant a földre.
- Én nem megyek innen sehová.
- Még csak két órája gyalogolunk, ilyen tápos vagy?
- Tápos....az oké, hogy két óra gyaloglás, de az nem, hogy felfelé kell haladni, nincs már erőm. Sajnálom feladom, ha tovább kell mennem meghalok. ~ Jung Kook hirtelen a lány előtt termett, és ledobva a táskáját a lány elé guggolt.
- Szállj fel, innét nincs messze, elbírlak.
- Dehogy, megyek magam. ~ Sung elindult egymaga, de akkor Jung Kook erős karjaival ölébe vette. - Jáá tegyél le, ez már felháborító.
- Csönd, miért baj az ha egy kicsit a közeledbe akarok lenni?
- Mi? A közelembe? Istenem, megint játszod a playboy-t.
- Nem játszom, nagyon is komoly vagyok, most pedig ne ficánkolj, mert nehezebb vagy mind gondoltam. ~ Sung ezeket a szavakat bóknak vette, és kezdi azt hinni, hogy Jung Kook többet érez iránta mint barát. Egész út közben semelyikük sem szólalt meg, Sung egész végig a fiú arcát nézte, kinek gyönyörű bőre nagyon szépen hatott a nap fényeibe. A szíve pedig nagyon is gyorsan ver, nem gondolta volna, hogy egyszer egy ilyen fiú után fog érdeklődni, de nagyon is megkedvelte.
- Miért érzem úgy, hogy a tekinteted lyukat és a bőrömön?
- Khm, nem tudom, kinézne téged? Még bottal sem piszkálnálak meg. ~ Jung Kook sértően pillantott a lányra, majd léptei egyre lassabbak lettek, majd mikor végleg megállt a lány csodás íriszeibe bámult. - M-mi az? Van valami az arcomon?
- Igen, van...én...most...megcsókollak.
- Mi... ~ Sung nem bírta befejezni mondandóját, mert Jung Kook ajkai mohon tapadtak az övére. Elsőnek hezitált, majd engedett a kényeztetésnek. A fiú szorosabban tartotta a lány törékeny testét, míg ő karját a fiú nyaka köré fonta, és engedett a mámornak. Soha sem éreztek ilyen jó érzést, most már nagyon jól tudják, hogy több van köztük mint holmi barátság.
- Mi ez itt? ~ Jung Kook ijedtében szakadt el a lány ajkaitól, majd engedte le a földre, mind ketten a hang felé fordultak, és ledöbbenve álltak egymás mellett. 
- A-apa? T-ti?
- Fiam, ti....ti ketten randiztok? A mi tudtunk nélkül?
- Apa, megmagyarázom...
- Nem kell, anyád és én döntöttünk, a két család nem fog egyesülni, hiszen ő volt az aki dobott téged.
- Apa, már mondtam, hogy megmagyarázom.
- Én meg megmondtam, hogy nem kell, ez a lány soha sem lehet a feleséged.
- NEM FOGOM ELVENNI...SOHAA. ~ Mindenki elcsendesült, és kérdően vizsgálták a fiút. - Sung...nem úgy ér...
- Tudom, nem így értetted, és uram, köztünk nincs semmi, ha volt és annak vége, sajnálom, hogy csak úgy beférkőztem a kedves családjába, nem volt szándékomba. Nem kell a pénzük, és nekem nem kell a családom. Most pedig...megyek. ~ Sung visszafordult, de Jung Kook kezénél fogva tartotta vissza.
- Ne menj, szeretlek....nem kell több szó ennél.
- Te...ha szeretnél, elvennél....nem akarok most még férjhez menni, de nem is akarok egyedül meghalni, jobban tennénk ha mi ketten nem maradnánk együtt.  Hiszen teljesen más az életünk, nekem már nincsenek szüleim...és tudod mi a baj, az, hogy mind egy férfi miatt...vége az életemnek.
- Sung...tudod miért nem akarok megházasodni...
- Tudom, neked az éneklés fontosabb, oké...megértem, csak fogalmam sincs, hogyan tudtam beléd szeretni. ~ Sung kirántotta kezét, majd egymaga indult meg az erdő felé, közben egyre jobban kezd sötétedni. Már maga sem tudja mióta sétál, de még mindig nem látja a kiúttat. Egyre sötétebb van és a telefonja kezd lemerülni.  De akkor hirtelen a lába megcsúszott és erősen csapódót a földnek, majd le egyenesen a dombon. Mikor észhez tért, egy üres elhagyatott részen találta magát.
- Remek...istenem....ennél rosszabb nem lehet. ~ Mikor megpróbált felállni, a bokájába fájdalom süvített. - Áááh....fáj...azt hiszem kiment...istenem...most mihez kezdjek? ~ Sung sírni kezdet mi lassan kiáltássá alakult, de akkor a távolban valaki a nevét kiáltotta. - Ide...ide...ITT VAGYOOK, HALLO...VALAKI.
- Sung...istenem, te mit csinálsz oda lent?
- J-Jung Kook....kérlek...segíts. ~ A fiú gyors kiáltott apjának, hogy hozzon segítséget, majd gyors a lányhoz szaladt. Útközben lekapta magáról a kabátot és a lányra terítette.
- Istenem, te csurom víz vagy. Hogy lehetsz ennyire béna?
- Kapd be...mind miattad van....a bókám is kiment.
- Azt látom, de nyugodj meg, jön a segítség. Mellesleg, nem kellet volna csak úgy elszaladnod.
- Miért ne? Te vagy a hibás, minden....mind... ~ Jung Kook hirtelen csapott le a lány ajkaira, de most Sung nem tűrte el, és nagyot taszított rajta, de ez nem tetszett a fiúnak, ki hirtelen a földre teperte és testével a lányra nehezedett.
- Nem szeretem ha egy lány nem kíván.
- Kívánni...ilyen helyen...egy ilyen csődtömegett?
- Oké, az vagyok, nem tudtam kiállni a lányért kit szeretek. De értsd meg...kellesz nekem...sajnálok mindent, kezdjük újra...jó?
- Miért...miért szerettem pont beléd. ~ Jung Kook elnevette magát, majd újra a lány ajkaira tapadt, egyre hosszabb csókokat hátrahagyva.
-  Nem tudom, eddig miért tettem úgy, mintha nem számítanál. Biztosan csak nem akartam ezt érezni. Úgy fáj. De szeretlek. Iszonyatosan szerelmes vagyok beléd. 

Playboy Part 1

Az egész történet régen kezdődőt, két család egymás ellen harcolt minden nap, mind két család sikeres üzletet vezetek, állandóan harcoltak, hogy minél sikeresebbek legyenek. De egyszer csak a Kim család elkezdet a siker végét járni, nem volt annyi vásárló mint régen, és egyre jobban kezdett felhalmozódni az adósság, nem tudtak mit tenni az egyetlen lányukat Kim Sung Sung az ördög fiához adták, kik elfogadták azzal a feltétellel, hogy a lánynak sikerül a fiúkat a jó felé terelni. Mind kettő fiatal megegyezett, hogy nem szólnak egymás magánéletébe, ám egyszer Sung-nak elege lett az elkényeztetett jegyeséből. A szülők éppen összeültek egyeztetni az esküvő kitűzését, de akkor Sung felbontotta a házasságot. Az édesapja nem jól fogadta a hírt, így lányát döntés elé állította, vagy lemond minden filléréről, sőt mindennéről, vagy hozzá megy. Sung még csak a képét sem akarta látni a fiúnak, így mindent apjának adót, házát, kocsiját, és a bankkártyáját. De apja nem elégedett meg ennyivel, száműzte a lányt. Sung egymaga indult meg a napvilágba, de egy óra gyaloglás után rájött, hogy az összes barátai csak a pénz miatt volt vele. Nincs kire támaszkodjon, sőt nincs hová mennyen, még csak pénze sincs, mit kellene tennie? Ekkor eszébe jutott egy hely, igaz semmi kedve nincs vele beszélni, de mivel miatta lett ilyen, így hát rajta fog élősködni. 
Sung az ajtaja előtt pár másodpercig várt, és csak várt, majd összeszedte bátorságát és bekopogott. 
- Ki az ilyenkor? Igen... ~ Mikor a fiú meglátta a lányt lesokkolt. - Te? 
- Hello oppa, gondoltam megleplek. ~ Sung ellökte a fiút az útból, és kényelembe helyezte magát a kanapén. - Áhh de jó. 
- Mit keresel itt? Ez az én házam, és ha jól tudom ki nem állhatsz. 
- Nem is, miből gondolod?
- Felbontottad az eljegyzésünket, és mindennek lehortál.
- Ohh, nem gyűlöllek, mellesleg miattad vagyok kirúgva, szóval itt maradok pár napra. 
- Mi? Nem engedtem meg, sőt nem emlékszem, hogy ilyen jóba lennénk. Menj el.
- Nincs hová, és én sem emlékszem, hogy ennyire gyűlölnél oppa.
- Ne hívj így, miattad anyám gyógyszerezi magát.
- Nem inkább miattad? Hiszen olyan rossz vagy, csoda, hogy belementél volna a házasságba. 
- Inkább a jó életmód, mint a csőveskedés, és ha azzal jár, hogy elkel vennem egy idegesítő fruskát, akkor legyen. 
- Idegesítő? Én? Haa...nem tudom ki volt az, állandóan kötekedtél, úgy kezeltél mint egy jöttment, pedig veled egy életmódot élek.
- Oké, persze, de miattad nem volt életem, most bujkálnom kellet a lányokkal, nehogy anyám észre vegye.
- Ki mondta, hogy így élj? Szerez magadnak egy lányt akit szeretsz majd, nem volt elég az egy éjszakás kalandokból? 
- Nem, és nem kell egy nő sem, csak a gond van velük. Most pedig menj el.
- Neem.
- Nem? Majd meglátjuk. ~ Jung Kook megfogta a lány cuccait és kivitte a folyosóra. Sung nem hagyta annyiba, megfogta a fiú telefonját és felhívta az egyik lányt kivel régóta találkozgat. - Jáá, tedd le.
- Ohh, hello...sorry, de ma nem ér rá Jung Kook, ma velem lesz, bocsika, pá. ~ Mikor Sung letette a fiú kikapta a kezéből. 
- Mégis mit képzelsz? Ki mondta, hogy ezt tedd?
- Elnéztem minden nap, hogy te más más lányokkal heverészel, míg én egy fiúra sem nézhettem rá. Ha te így akarsz bánni velem, elérem, hogy egy lány se legyen kivel kufircolni tudsz.
- Oké, itt maradhatsz, de...nekem van életem, nem akarom, hogy te is részese legyél, szóval ha sikerül annyi pénzt találnod ami elég, akkor szépen lelépsz. 
- Okéka, akkor enyém a szobád.
- Mi?
- Jáá nem alszom a vendégszobádba, hiszen nagyon jól tudom, hogy a szexet nem a szobádba csináljátok, ismerlek. ~ Sung elnevette magát, majd egyenesen a szobába indult meg, majd hangosan csapta be maga mögött az ajtót. 

Másnap reggel Sung bekapcsolta a kedvenc zenéjét, majd egy szál ingbe indult meg a konyhába, közben ide oda rázta a csípőjét és hangosan énekelt. A hűtőből előhalászott magának egy kis ételt, közben Jung Kook lépet ki az ajtón félkomásan, mérgesen mérte fel a helyzetet.  
- Jáá, reggel kilenc óra van, eszednél vagy? Még aludna az ember és...mit keres rajtad az ingem? 
- Istenem milyen kis hisztis vagy kora reggel, mellesleg az inged nagyon kényelmes.
- Persze, hogy az...hiszen méreg drága volt...
- Ohh, ne mond, hogy a barátnőidnek sem adtad kölcsön?!
- Pedig nem, nem szeretem ha a ruháimba járkálnak...egy száll...bugyiban. 
- Hehe te most végigmértél, bekanosodtál, hehe...te beindultál a csupasz lábakra. 
- Nem is, most pedig hagyj aludni..és vedd le.~ Jung Kook mérgesen trappolt vissza a szobájába. 
Ahogy az idő múlott Sung egyre jobban unatkozott, nincs hová mennyen, sőt még pénze sincs. Ide oda feküdt, közben pedig a tévét nézte. 
- Áhh nagyon unatkozom. Ő meg...még mindig alszik, pedig már egy óra. Istenem, mikor feküdt le? ~ Sung felállt és lassan megindult Jung Kook szobája felé, az ajtót lassan nyitotta ki, mert nem akarta felébreszteni. Lassan lépkedett felé, ki olyan mélyen alszik, hogy ha fejbe csapnák akkor sem ébredne fel. Sung nagyon kuncogott Jung Kook látványán, gyors előkapta a telefonját és lefényképezte.
- Lesz mivel zsarolnom, hehe...folyik a nyála, nem bírom. ~ Sung lassan járta körbe a szobát, ami nagyon más mint az eredeti szobája, nem olyan lehangolt, és sokkalta másabb a felépítése. - Hmm nem csodálom hiszen ide hangulat kell ha éppen kufircolnak, fúj...elképzeltem, jobb ha megyek. 
- Állj csak meg. ~ Sung hirtelen lefagyott, majd robot mozdulattal fordult vissza a fiú felé. - Mit keresel itt bent? 
- Én? Én...csak bejöttem, azt hittem, hogy már megkeményedtél. Örülj neki, hogy megnéztelek. 
- Istenem, kezdesz az agyamra menni. Most mér kimehetsz, mennyi az idő? 
- Egy óra múlott, nem kell menned ma próbára?
- Nem, szabadnapot kaptam. Mellesleg...éhes vagyok.
- És? Miért mondod ezt nekem?
- Talán...gondoltam...csináltál valamit. 
- Ha csináltam is volna valamit sem adnék. Mellesleg...ha éhes vagy rendelj valamit, hiszen gazdag vagy.
- Haha. Tűnés. ~ Sung lenéző kifejezést lövellt felé, majd magára hagyta.

Estefelé volt mire Jung Kook csatlakozott a lány mellé, kezében egy nagy tál étellel, amit nem rég hoztak ki. Megfogta a távirányított és a sport csatornára kapcsolta, közben Sung végig őt nézte. 
- Mit nézel?
- Egy állatott ki éppen úgy eszik mint egy disznó, és aki képes volt kitépni a kezemből a távirányított. 
- Ohh bocsii, de azt hittem, hogy ez az én házam. Tényleg bocsi, talán néztél valami fontosat?
- Nem.
- Akkor jó, mert nem érdekel. Most kezdődik a Korea Japán ellen, nekünk kell nyerni. Ohh amugy, éhes vagy?
- Igen, egy kicsit.
- Akkor rendelj magadnak.
- Mi? Ha...azt hittem, hogy úriember leszel most az egyszer, és adsz ebből a sok ételből amit ide rendeltél.
- Te hülyének nézel? Itt laksz és még lássalak is el? Nah arról ne is álmodozz, menj és keress inkább munkát. ~ Sung mérgesen állt fel és vette fel a kabátját, egyedül hagyva az elkényeztetett ficsúrt. 
- Haa, úgy látszik az utolsó pénzemet alkoholra fogom elkölteni. ~ Sung a legközelebbi boltnál foglalt helyet, majd öt darab sojut vett magának. 
Lassan telt az idő egymagában inni, de végre szabadnak érzi magát, édesanyja hiányzik, de az az élete nem. Végre önmagad lehet, nem kell félnie, hogy ki fogja lefényképezni valahol.
- Áhh......miért...miért ilyen az életem?? Áhh...lálá....fáj a szívem...nincs kire támaszkodjak....DE....az az a bunkóállat.....egy egy akkora....marha. Esküszöm...megölööööm, ha kell. 
- Asszonyom maga részeg, hívjak taxit.
- T-taxit? Kifizeti nekem? Nincs pénzem....hehe.......hívja..hívja apámat, ja...inkább ne....hehe. ~ Sung az asztalra dőlt és elterült rajta.
Közben Jung Kook otthon élvezte a meleg házat, és a meccsre koncentrált. De akkor megszólalt a telefonja. A szemét nem vette le a tévéről úgy nyúlt a telefonért.
- Igen.
- Ön Jung Kook?
- Igen én vagyok, ki keres?
- Hát a maga menyasszonya éppen itt fekszik, és azt hiszem be van rúgva. 
- Me-menyasszonyom? Nekem? Hol? Ki? ~ Jung Kook mérgesen dobta le a telefont és szedte össze magát. - Istenem, ez a nő. ~ Jung Kook beült az autójába és megkereste a lány tartózkodási helyét, mikor odaért egyből felismerte a lányt. 
- Jáá ébredj fel, mennyünk. 
- Ohh...csak nem a marha?
- Marha? Jáá én éppen...hagyjuk, héé KÉREK MAGAMNAK EGY ÜVEGGEL. Most pedig én iszok. 
- Miért...miért vagy itt?
- Mert engem kerestél, a drága férjedet. Még csak a meccset sem tudtam megnézni.
- Jáá...az a meccs ismétlés.
- Tudom, de előbb nem értem rá.
- Ohh....akkor csak, hogy tudd 3-1-ett Korea javára...hehe.
- Jááá...lelőtted, én akartam megnézni, így már nem jó. 
- Hogy megy az éneklés, szereted csinálni?
- Miért ne szeretném...ez az életem.
- Ohh hála.
- Hála? ~ Jung Kook kérdően nézett a lányra ki éppen egy újabb pohárral döntött le. - Jáá mikor öntöttél magadnak? ~ Gyors kivette a kezéből és ő döntötte le magának. 
- Tudod miért szakítottam veled? 
- Ha? Miért?
- Nem azért megy gyűlöllek, csak sajnáltalak. 
- Sajnáltál? Miért, mert tudod, hogy hárpia vagy?
- Jáá...én most éppen...őszinte és kedves szeretnék lenni. Nem látod?
- Oké, bocsi, folytasd. 
- Nah szóval...egyszer meg akartam lepni édesapádat egy kis ajándékkal, de...nem tudtam, mert olyat hallottam, hogy megsajnáltalak. Nagyon...nagyon jól tudom, hogy a zene a mindened, apád azt mondta, hogy ha sikerül az esküvő...többet nem énekelhetsz.
- MI? Ez nem igaz, nem volt ilyenről szó sem.
- Tudom...az igazgatóság mondta apádnak, ő...belement. 
- Nem, ez nem igaz, vagy igen? Miért?
- Kinek lenne olyan rajongója ki már házas? ~ Jung Kook végre rájött az igazságra, egész végig őt védte ezzel? 
- Te...engem védtél? Képes voltál feladni mindent? Nincs házad, sem pénzed...még csak családod sincs már, semmit sincs...miattam.
- Hmm....tényleg, tényleg nem kedveltelek, de sajnáltalak...ez minden. És tudod mit, nem bántam meg.....