A legtöbb embert megbénítja a bűntett tudata, a felismerés, hogy rajtakapták. Bármi történjék is, nincs visszaút. A bűnbeesést nem lehet egy tollvonással áthúzni. Soha nem találnánk vissza ahhoz az ártatlansághoz, intimitáshoz, ahhoz a bizalomhoz, amit eddig éreztünk. Bűnös vagyok, bűnös mióta csak élek, bűnös, hogy olyan után vágyakozom mi soha sem lehet enyém, mire soha sem szabadot volna ránéznem. De megtörtént, így magam is jól tudom, hogy bűnös vagyok. Kiskorom óta csendben figyeltem őt, ha szüksége volt rám, mindig tárt karokkal vártam őt. Végig mellette voltam, végig fogtam kezét, őriztem titkait, ha sírt mellette voltam. Láttam, ahogy felnőtt, ahogy egyre szebb lett, láttam sikereit, bukásait. Akkor miért nem én vagyok az ki halála napján mellette lesz, mi lesz velem, mik lesznek az emlékeinkkel? Mindig azt hittem, hogy én leszek az ki a templomba az oltárnál várja, hogy én leszek gyermekeinek apja, de hogy lehettem ekkora idióta? Miért engedtem tovább fajulni a dolgoknak, csak csendben elkellet volna felejtenem, de nem… olyan bolond vagy Kim Jong In. Nem szeretheted tovább a saját nővéredet. Újra kezembe vettem képünket, olyan boldognak látszunk, ahogy egymás lökdösve nagy nehezen elkészült ez a kép. Emlékszem mikor kint játszottunk, megígértem neki, hogy én leszek az a férfi ki elveszi, hogy olyan felnőtt férfivá válok kire mindig is vágyott. Akkor még csak mosolygott rajta, és boldogan egyezett bele. De vajon, ha most ugyan azt elmondanám neki, mit válaszolna rá?
- Dongsaeng.
Az ajtó hangosan csapódót ki, gyors eldugtam közös képünket, majd háborodva álltam fel.
- Noona, nem tanultál kopogni? Mi van ha éppen mást csinálok?
Nővérem összefűzte vékony karját mellkasa előtt.
- Mást? Ohh vagyis arra gondolsz, haha – éreztem, ahogy arcom elvörösödik kínomban – három nap múlva éret férfi leszel, felőlem ezt csinálsz amit akarsz.
- Igen, szóval van magán életem, ha legközelebb beakarsz jönni, kopogj. Már nem vagyok a kis öcsi.
Elszomorodott, majd jobb karjával átkarolta nyakam és hirtelen lenyomta.
- Mindig is az én kisöcsém maradsz, szóval ne feleselj Noonának.
- Oké-oké feladom, mikor jön hyungnim?
Noona abba hagyta hajam tépését, és kihúzta magát.
- Ne mondj ilyeneket, mert tudod, hogy képes vagyok elhinni. GYERE ENNI.
Már megint megbántottam, hiába tervezem el, hogy szépeket mondok neki, soha sem úgy megy, ahogy azt eltervezem. Mikor leértem már mindenki az asztalnál ült. Elfoglaltam helyem nővéremmel szembe, majd anya elém tett egy tányért, majd ő is leült. De mielőtt neki álltunk volna, anya rácsapott kezemre.
- Ima előtt soha sem eszünk, nem így tanítottalak fiam. Nézd meg a nővéredet, ő mindig mindent jól csinál, és néz magadra.
- Tudom anya, egy romhalmaz vagyok, de nem kell fokoznod. Mindig Noona-val mérsz össze.
- Fiam.
Édesapám hangja mélyen és erélyesen hangzott.
- Mondanunk kell valamit, hiszen három nap múlva betöltöd a húszat.
Mikor apám komolyan beszél, akkor általában nagydologról szokott szó lenni.
- Mivel már betöltöd ezt a kort, az iskolának vége, be kell vonulnod a katonaságba.
A katona szó hallatán megdermedtem, tudtam, hogy eljön ez a nap is, de nem gondoltam volna, hogy ilyen korán.
- Ne nézz így rám, sajnos nálunk ez kötelező, hiszen jól tudod, bármikor lehet háború Észak Koreával.
- Apa, még ráérek, sokan huszonöt évesen vonulnak be, mikor már van egy sikeres karrier maguk mögött. Nekem nincs semmim az érettségin kívül.
- Fiam, én is ennyi idős voltam mikor bevonultam, az a két év hamar elfog menni, hidd el nekem.
- És ha nem akarok? A te idődben lehet, hogy kötelező volt, de most már nem az, én nem akarok bevonulni ilyen fiatalon, még nem is éltem.
- Miért? Mi a célod, ha vége a sulinak?
- Elsőnek is külön akarok élni, saját házat akarok, saját barátnőt, és szeretnék énekelni.
- Mi?
- Anya és apa egyszerre néztek rám, még soha sem említettem nekik, hogy mi az álmom. Titokban mindig tovább maradtam, hogy táncolhatni járhassak, ekkor mindig azt hazudtam, hogy tanulok barátaimnál.
- Énekelni? Elment az eszed, ezt még soha sem említetted.
- Igen, mert tudom apa, hogy ellene vagy, hiszen soha sem szeretted a mai fiatalok kinézetét, a zenét, de én igen, olyan akarok lenni mint ők. Szárnyalni akarok a színpadom, miközben ezer ember az én nevemet kiáltja, mikor meglátnak az utcát, sikítsanak. De hiába is mondom nektek, soha sem értitek meg.
- Fiam, a mi családunk nem ilyen fajta, a miénk határozott, elit, a családunk összes férfija kiválóan végzet a katonai kiképzés alatt. Nekünk ez az életünk. Ez így megy ősidők óta.
- De én nem akarom, bevonulok, de nem most, majd hat év múlva, mikor már sikeres előadó leszek, ahogy például a Super Junior tagjai, vagy a JYJ banda.
- Nekem ezzel semmit sem mondasz, de nem engedem, nem engedem, hogy elad magad, hogy ez miatt megsérülj, tudod te milyen sokba kerül, hogy híresség légy? Vért kell izzadnod.
- Nem olyan kemény mint a katonai tábor.
Felálltam.
- Miért van az, hogy ha én akarok valamit akkor mindig nemet kapok, de ha a nővérem kér valamit, mindig igent kap? Eldöntöttem, énekes fogok lenni, és addig nem vonulok be, míg nem teljesül.
Mérgesen szettem lábamat a lépcsőfokokon, hallottam apám mély sóhaját, hangosan csaptam be magam mögött az ajtót, majd ledőltem az ágyra. Pár percig némán meredtem ki fejemből, mikor a nővérem lépet be szobámba. Halkan becsukta maga mögött az ajtót, majd éreztem, ahogy egy súly nehezedik az ágyamra.
- Jáá, öcsi, Jongin, ne légy ilyen, nem szeretem, ha rossz a kedved, akkor olyan üresnek érzem magam.
Felültem, hogy szemébe tudjak nézni.
- Miért jöttél be, menj le enni.
- Tudod jól, hogy nem szeretek nélküled enni, mellesleg én nem ellenzem, olyan jó lenne, ha a kis öcsim híres lenne. Minden nap meglátogatnálak, a kedvenc kajádat vinném, te pedig bemutatnál Jaejoong-nak, vagy a Shinee-nak, vagy… az összes helyes idolnak.
- Jáá, nem rémlik, most mész férjhez. A kajádból pedig nem kell, ettél már abból amiből főztél? Maga a pocsék.
Erősen vállamba ütött.
- Kuss a neved.
- Tudod, kedves, hogy ilyeneket mondasz, de a te szavad itt jelenleg semmit sem ér, apa
a fő, ezt te is tudod. Emlékszel mikor haza hoztad azt a flúgos gyereket, mikor meglátta apa majdnem elájult. Fél éven át vele csesztetett, mindig utánozta a laza csávó dumát.
- Haha, jaa, „vagány vagyok, kell egy kis dohány”?
Mind ketten felnevettünk.
- Viszont hyungnim-et hamar elfogadta, ebből is látszik, hogy apa tényleg elit. Hiszen a férjjelölt okos, gazdag és helyes is, mellesleg orvos. Ki ne fogadna el egy ilyen vőt?!
- Jongin, te így vagy tökéletes, én így szeretlek, ne hallgass apára. Légy az aki vagy, váltsd valóra az álmaid, ha már nekem nem sikerült.
Hát igen, ő lenne az én nővérem, ezért is szerettem, de vajon milyen lenne a kapcsolatunk, ha elmondanám neki?
- Noona, mikor kicsik voltunk, azt mondtam, hogy én veszlek el, emlékszel?
- Ohh igen, annyira aranyos voltál, hogy akkor azt kívántam bárcsak így lenne.
- Ha most újra azt mondanám, mit válaszolnál?
Noona csendben figyelt, majd pár perc múlva elnevette magát.
- Komoly vagyok.
Újra csend telepedett le közénk.
- Mi? Nem értelek, miért mondanál ilyeneket? Tesók vagyunk, ez így nem vicces.
- Miért? Nem jönnél hozzám mert a tesóm vagy? Hiszen régen ez volt a divat.
Közelebb férkőztem, majd egyik kezemmel combját kezdtem el simogatni. Szabad kezemmel hajával játszadoztam, közben finom csókot leheltem nyakába, nem mozdult, szinte ledermedt. Nem tudom mi történik velem, de most rá van szükségem, sokszor összeszoktam veszni édesapámmal, ekkor mindig nővéremre támaszkodtam, de ma valamivel másként van rá szükségem. Egyre jobban ajkához értem, éreztem meleg leheletét, majd azon kaptam magam, hogy csókot adok ajkára. A nővérem nem mozdult pár másodpercig, majd hirtelen nagyot lökött rajtam.
- Uramisten, hülye vagy? Hogyan csókolhattál meg, a nővéred vagyok, talán elment az eszed? Istenem, te idióta.
Fogta magát, majd kirohant, magam maradtam a gondolataimmal. Istenem mit tettem, tényleg megcsókoltam. Hajamba fúrtam, majd tépni kezdtem. Egyszerűen nem tudtam gondolkodni, annyira mérges voltam, hogy nem tudtam mit teszek. Csak arra tudtam gondolni, hogy megakarom csókolni. Hogyan nézek így a szemébe?
A három nap gyorsan eltelt, azóta a csók óta nem beszéltem a nővéremmel, szinte alig volt itthon, mert az incidens utáni napom megjött a barátja, így soha sem aludt itthon, ha haza is jött csak valami holmiért, majd el is ment. Soha sem volt alkalmam beszélni vele. Annyira félek a szemébe nézni. Mikor a ház elé értem egyből tömegnyi autó fogadott, tudtam és vártam is rá. Hiszen ma van a húszadik születésnapom, édesanyámék az egész rokonságot meghívták rá. Nem szeretem az ilyen eseményeket, ilyenkor mindig megkapom nagyszüleimtől, unokatesóimtól, hogy milyen vékony vagyok, így nem fogom bírni a besorolást. Viszont azt soha sem hozzák fel, hogy milyen magas vagyok hozzájuk képest. Amint beléptem az ajtón felhangzott a „Boldog születésnapot Jongin” szöveg. Majd mindenki egyesével jöttek gratulálni. Fáradt vagyok, és semmi erőm, sem kedvem, az hogy a nővéremmel nem vagyunk most valami jóba, kikészít, hiányzik a fülsikító hangja, ahogy reggel betörik és rám ugrik, így köszöntve fel elsőnek. Majd álmosan leráncigál a konyhába, hogy elkészítse kedvenc palacsintámat, mit álltalában mindig odaszokott égetni. Mikor a tömeg elvonult tortát enni, sikerült felsettenkednem a szobámba, végre csend van. Amint leültem volna valaki kopogott, és egy ismerős arc bukkant fel.
- Noona.
Mosolyogva lépet be az ajtón, már szólni szerettem volna mikor megpillantottam barátját.
- Hyungnim.
- Odanézzenek, az én barátom kész felnőtt lett. Grat.
Megölelt és kezembe nyomot egy dobozt, és magunkra hagyott.
- Nem hiszem el, hogy felnőttél. Olyan nehéz elhinni, hiszen láttalak mikor sírtál anya után, mikor bepisiltél.
- Jáá, mindenki áltéli, te is. Mellesleg igen, felnőttem. Már csak négy év van köztünk. Elmosolyogta magát, és ő is átadott egy dobozt. Még egy ajándékot sem nyitottam ki, de ahogy átadta neki is álltam. Egy aranymedál volt benne, végén egy mikrofonnal, hátulján az én monogramommal.
- Remélem tetszik, és hordani fogod, ha híres leszel olyan képeket akarok látni amin ezt hordod, soha sem veheted le. Értve?
- Köszönöm, imádom. Ami a csókot illeti, sajnálom, tudod milyen vagyok mikor apa felhúz. Nem gondolkodtam.
- Semmi baj, megesik a testvéreknél. Ez nem jelenti azt, hogy szerelmesek vagyunk, haha. Hirtelen túl komoly lettem, és ezt ő is észrevette.
– Mi az?
- Az igazság az, hogy én… nem is tudom, hogyan mondjam el, de én… szeretlek.
- Én is, te kis butus.
Megakarta vakarni fejem, de megfogtam csuklóját.
- De én nem mint testvért, hanem mint nőt. Tudom, hogy nem elhihető, hogy undorító, de ez van… mit tegyek Noona, már régóta ezt érzem.
A nővérem nem tudott mit mondani, csak csendben figyelt, láttam rajta, hogy próbálja megemészteni a hallottakat. Ekkor csörrenést hallottunk az ajtóból. Édesanyám állt ott apámmal az oldalán.
- Uram isten, Jongin, jól hallottam?
- Sajnálom anya, de igaz, szeretem a nővéremet. Sajnálom.
Édesanyám zokogni kezdet, a nővérem pedig távolabb ment tőlem. Édesapám határozott mozdulattal állt elém, azt hittem megüt, de nem tette.
- Tudtam, hogy eljön ez a nap is, de nem gondoltam volna, hogy ilyen korán. Nem hittem volna, hogy szereted a nővéred, de ebben semmi furcsa nincs. Mert… nem vagy a vérszerinti fiam, mi… örökbe fogadtunk.
Köpni, nyelni nem tudtam a hallottak után, hogy én nem vagyok a gyermekük, akkor ki vagyok, kinek vagyok a fia? Láttam, hogy a nővérem is megvolt lepődve.
- Ez az igazság. Sajnálom, hogy eddig elhallgattuk.
Nem akartam elhinni, egész végig átvoltam verve, ők pedig jót nevettek rajtam, vajon Noona tudott róla? Kérdően néztem rá, találkozott tekintetünk, de ekkor gyors elfordult, szóval igen. Ő is tudott róla végig, akkor csak én voltam az-az egyetlen ki semmiről sem sejtett.
- Szóval a szüleimmel mi van? Ők hol vannak?
- A szüleid nagyon jó barátaim voltak, de az egyik esős napon belehajtottak a folyóba, te voltál az egyedüli ki túlélte. Te is nagyon sokáig komába voltál, pedig csak hat éves voltál.
- Akkor… miért nem emlékszem? Miért?
- Állítólag a sok miatt… elrejtetted magadba, nem akarsz emlékezni. De jobb is így nem?
- NEM. Mindvégig azt hittem ti vagytok a szüleim, hogy a nővérem utána érzéseim bűnösek, rosszak, hogy én nem szerethetem, szóval ezért volt az egész. Ti tudtátok, és hagytátok, hogy szenvedjek, végig hagytátok, hogy azt higgyem ti… még az igazi szüleimre sem emlékszem, ti boldogok lennétek, ha Dorina nem emlékezne rátok?
Nem tudtam gondolkodni, pakolni kezdtem a holmimat. Anya lépet mellém, sírva próbált rám hatni, de semmi értelme nem volt.
- Elmegyek, és felveszem az igazi nevem, ami engem illet. És énekes fogok lenni.
Mikor elpakoltam a szükséges holmit, megindultam a kijárat felé, kíváncsi szemek néztek rajtam végig. Édesanyám hangos sírásba kezdet, apám pedig próbálta vigasztalni, az egyetlen egy állnővérem futott utánam. Majd megragadta kezem, de egy erős rántással kirántottam. – ne érj hozzám Noona… nem is… nem vagy a nővérem, soha sem voltál az. Mindenki tudta ki vagyok, még te is… benned csalódtam a legjobban.
- Sajnálom, de apáék megtiltották, hogy elmondjam.
- Akkor… miért löktél el mikor azt mondtam szeretlek? Olyanok vágtál a fejemhez… amit nem illettem meg, én meg szarul éreztem magam miatta, undorítónak tartottam magam az érzéseim miatt. Élj boldogan, valahogy majd csak kiheverlek.
Utoljára jól megnéztem a gyönyörű arcát, majd elhagytam a szülőházamnak hitt házat. Most kezdődik az új élet.
Három év telt el azóta, hogy elhagytam a családnak hitt szüleimet. Mit is kellene mondanom, egyáltalán nem bántam meg döntésemet. Hiszen ha úgy nézzük jobb is így, olyan életet élhetek, amire mindig is vágytam. Magam ura vagyok, senki sem parancsol, kivéve a menedzserem. A három év alatt sikerült híressé válnom, azt csinálhatom amit mindig is szerettem volna. Mikor jelentkeztem, azt hittem, hogy nem fognak felvenni, hiszen ha úgy nézzük, az idolok több év gyakorlatot hagynak maguk után, hogy énekesek lehessenek. De nekem elég volt két év, két év alatt összeismerkedtem a többi banda taggal, így szinte ők a családom. Velük élek, eszem, alszom, és egy levegőt szívunk, akár hol vagyok, ők mindig ott vannak. A banda tizenkettő emberből áll, mindegyiküknek meg van a maga varázsa, ahogy nekem is, én jobban a táncban vagyok sikeres, így én vagyok a fő táncos a csapatban. A fiukkal az élet csodás, nekik sikerült velem elfelejtetni a múltat, bár egy személy nagyon is hiányzik, de hát ki képes elfelejteni az első nagy szerelmet? Ha találkoznék vele, annyi kérdést tudnék feltenni neki. Vajon jól van, vajon jól él, boldog, egészséges? Biztos vagyok benne, hogy boldog, biztos gyönyörű volt menyasszonyként, bárcsak láthattam volna, de jobb így, hiszen akkor csak fájt volna szívem.
- Kai, bocsi, hogy átpasszolom, de annyi dolgom van rangidősként, kérlek, levinnéd a ruhámat a kocsihoz?
Boldogan bólintottam hyung-nak, majd elvettem ruháját. Fütyörészve haladtam előre, közben akárki jött felém köszöntve üdvözöltem őket, voltak kik felsikítottak mikor felismertek. Sokan vannak a cégen belül, kik nem fogták fel, hogy a cég hírességekkel foglalkoznak, vagy éppen új tag. Mosolyogva lépkedtem a kocsi felé, hála, hogy nincs itt lent senki. Amikor kész voltam, megindultam visszafelé, de akkor egy ismerős hang csapta meg fülem. Nem akartam elhinni, de ezt a kellemes hangot bármikor megismerném.
- Jongin.
Nagyot nyeltem, majd lassan megfordultam, tudtam, hogy ő az, bárhonnan megismerném a hangját, ahogy kiejti nevem.
- Tudtam, hogy te vagy az.
- No-noona.
Nem jött ki hang a torkomból. Végre sikerült kitörölnöm a szívemből, miért kell most felbukkanni, főleg a legfontosabb koncertem előtt? Mosolyogva, de félénken lépet egyet felém.
- Mikor visszatértem… láttalak a tévében… remélem nem baj, hogy kiderítettem hol vagy. De… abban reménykedtem, hogy találkozhatunk. És sikerült.
- Semmi baj, de sajna nem érek rá, még vissza kell mennem a smink próba miatt, majd a hajammal is kezdenek valamit.
Mikor megindultam, hirtelen átölelte derekam.
- Oppa, sajnálom, tudod te mennyire fájt mikor elmentél? Azt hittem megörülök.
Zsebre vágtam kezem, nem löktem el, sőt élveztem ahogy arcát hátamba fúrta. Mély levegőt vettem, hogy érezzem az illatát, mi régen annyiszor elragadott.
- Mióta vagyok oppa? Mellesleg… nekem nem hiányoztál. Rég volt már, és tudtam jól, hogy boldog vagy, hyungnim biztos jól bánik veled.
- Nem igaz, nem mentem hozzá.
Gyorsan megfordultam.
- Mi? Miért? Hiszen annyira boldogok voltatok.
- Mikor elmentél… utána sokszor összevesztünk, majd az oltár előtt nemet mondtam. Mert tudtam, hogy nem ő az akit szeretek.
- Viszonyod volt valaki mással, nem ilyenek ismertelek.
Rázni kezdte fejét.
- Dehogy, végig téged szerettelek, csak nem mertem bevallani magamnak, mert féltem, igaz, hogy tudtam, hogy nem vagy a testvérem, de a szüleim úgy bántak veled. Ezért… soha sem mertem megmondani, igazából boldog voltam, hogy szeretsz, és akkor is boldog voltam mikor kiderült.
- Az elmúlt években… miért nem kerestél meg, miért most?
- Mikor csődbe ment az esküvőm, magamba fordultam. Nem ettem, nem is ittam, egyszer csak a kórházban ébredtem, anya azt mondta ideje lennem egyedül lenni, és elgondolkodni mit is akarok. Ezért kimentem az Államokba. Nem rég tértem vissza, hogy elmondjam mennyire szeretlek.
Nem tudtam mit mondani, annyi év után itt áll előttem, könnyes szemekkel győzködve, hogy szeret. Fogalmam sincs mit kellene tennem.
- Ügye tudod, hogy nem lehet köztünk semmi.
- Miért?
- Mert nem vagy olyan mint én, ha járni fogok valakivel, olyannal fogok kinek ugyan olyan a munkája mint nekem. Egy idollal. Lehet az énekes, modell vagy éppen színész, de nem egy átlagos lánnyal. Sajnálom Noona, látod… még mindig így szólítalak. Pedig a nevünk sem egyezik már. Sajnálom, de én már nem szeretlek.
Hazudtam, már megint csak hazudok. Miért nem tudok egyszer őszinte lenni vele, miért nem tudok szépeket mondani neki? Hiszen mindig is erre vártam, hogy kimondja mennyire szeret.
- Értem. Sajnálom, hogy zavartalak. Légy jó.
Még így is, hogy sír, mosolyogva fordult meg. Ahogy egyre távolabb került, a szívem annál jobban fájt. Hirtelen lábaim maguktól indultak meg felé, majd azon kaptam magam, hogy megragadom kezét és magam felé fordítom és ajkára tapadok. Olyan mélyen csókoltam meg, hogy azt hittem megfojtom. Mikor viszonyozta ölelésem és csókomat, elmosolyogtam magam. Még soha sem voltam ilyen boldog. Végre karomban tartom a nőt… kit évek óta szeretek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése