Kedves naplóm (Jungkook) BTS

Kedves naplóm!

2015. 08. 10. Bejegyzés kezdete 22.00.

Kedves naplóm!

  A múltban szerzet sebeket nem könnyű begyógyítani, ezt én magam is megtapasztaltam. Ezért mióta a szívem több darabra tört össze, elkezdtem írni egy naplót. Minden nap, ahogy hazaérek, leülök elé, és megfogalmazom azokat a fájdalmakat, élményeket, miket nap-mint nap tapasztalok. Magam is úgy indultam el, hogy miket írjak, mit kellene mondanom, mi lesz, ha véletlen valaki meglátja? Hisz egy híres személynek ez talán a végét is jelentheti, ha kitudódik. De oly becsben tartom és féltem, hogy szinte már betegesnek mondanák mások, de ebben van leírva ezernyi szenvedésem, kínjaim, fájdalmaim. Magam sem értem miért írom le minden nap élményeimet, de ha véletlen meghalnék és megtalálná valaki, azt akarom, hogy megismerje életem, és hogy tanuljon belőle. Tudom, hogy sokan követik életem, de amit a kamerák előtt mutatok, az nem én vagyok, csak egy látszat, egy játszma, mit mások szabtak ki nekem. Én a való életben, mikor senki sem lát, teljesen máshogy viselkedek, élek. De ha újra kezdhetném, nem így éltem volna, soha sem engedtem volna el szeretteim kezét, magam mellé állítanám az emberiséget. De miért is mondom mind ezt? Kedves naplóm, talán újra kellene kezdenem az életem, talán akkor minden máshogy alakult volna, lett volna valaki ki úgy szeretne, ahogy azt én akarom? Hogy engem szeretne, nem pedig a hátterem? Persze ezt már soha sem fogom megtudni, hiszen most halálos ágyamon írom mind ezt, remélem mikor eltávozom valaki megtalál téged, és a világra hozza bűneimet, sérelmeimet, és akkor talán máshogy ítélnek majd meg az emberek.

  Hogy miért is írom mind ezt, hosszú történet, de elmesélem nektek, hol is kezdet el megrepedni szívem. Két évvel ezelőtt, mikor még huszonhárom éves voltam, arról az időszakról mondhatom azt, hogy boldog voltam, a családom minden nap azon voltak, hogy boldoggá tegyenek, hiszen én voltam az egyetlen kislányuk. Egy cégnél dolgoztam, gyakornok voltam, és azon voltam, hogy megmutatom a világnak mire is vagyok képes. Minden nap gyakoroltam, azon voltam, hogy a legjobb legyek, ekkor kezdődőt el az életem romlása. Szüleim folyamatosan hívtak, de nem tudtam válaszolni, még telefonomtól is megszabadultak. A főnököm szerint ilyenre most nincs szükségem. Csak a gyakorlásra kell koncentrálnom, belementem, hagytam, hogy azt tegyenek velem mit akarnak. Az egyik nap kijelentették, hogy ma fotózásra kell mennem. Megcsinálták hajam, sminket tettek arcomra, olyan voltam amilyen mindig is szerettem volna lenni, de még sem voltam boldog. Egy csomó ember előtt kellet pózolnom, a sok vakú miatt szédültem, azt hittem, hogy elájulok, de erős maradtam. Nekem ez túl sok volt, nem tudtam kire kellene figyelnem, mindenki mutogatta mit kellene tennem, közben folyamatosan sminkeltek, hajamat igazították. Mikor a negyedik ruhámnál tartottam, tudtam, hogy össze fogok esni, ahogy térdeim megadták magukat, egy erős kar megtartott derekamnál fogva. Kellemes hangja, dalként szólt fel hátam mögül. Segített leültetni, mikor látásom kitisztult, felnéztem megmentőmre. Tudom, hogy sokan nem hisznek benne, de első látásra beleszerettem. Arca tökéletes volt, szeme éjfekete, mandula formájú. Ajka piros, vaskos, csókolni való. Haja barna, és szőke tincsek voltak bele festve. Bőre sima, napbarnított, kockás inge alatt látszódót kidolgozott mellkasa.
 Ha felálltam volna, biztos voltam benne, hogy csak mellkasáig értem volna, mert nagyon magas volt. Megköszörültem torkom, éreztem, hogy elönt a pír. Hajamba túrtam, mikor felém nyújtott egy pohár vizet. Megköszöntem, majd belekortyoltam.
  - Már jobban van?
  - I-igen, köszönöm, ha nem lett volna, most biztosan a földön feküdnék.
  - Már a fotózáskor is láttam, hogy nincs jól, első nap?
  - Igen, az, nekem ez még túl sok, nem is tudom mit gondoltam, ennem kellet volna valamit, azt hittem, hogy nem tart ilyen sokáig képeket csinálni.
  - Nem evett semmit? Az pedig nem jó, soha se menjen el üres hassal, se fotózásra, se interjúra, se hosszú útra, mindig egyen mielőtt elindulna.
  - Tudom, csak fogyókúráznom kell, tudja, hogy van ez.
  - Miért is? Magának remek alakja van már így is, nem sok énekesnőnek van ilyen erős csontozata, biztos vagyok benne, hogy nagyon sokat gyakorolt.
 Amilyen helyes, olyan kedves volt velem, pedig nem is ismertük egymást, de teljesen elnyerte tetszésemet. De sajnos nem tudtunk tovább beszélgetni, hívót a munka. Még egyszer megköszöntem kedvességét. Azt reméltem, hogy újra látni fogom. Ahogy végeztünk, megkönnyebbülve mostam le magamról a sok sminket, könnyed ruhába öltöztem. Mire végeztem, addigra én és menedzserem maradtunk az öltözőben, kint pedig mindenki összepakolt. Mikor kiértünk az autóhoz egy ismerős arc bukkant fel. Még soha sem örültem így egy fiúnak, mint neki, pedig még a nevét sem tudom.
  - Ohh, csak nem engem várt?
  - De igen, gondoltam meghívom egy vacsorára. Nem akarom, hogy egyedül egyen ilyen szép napon.
  - Wow, te aztán tudod, hogyan kell bevágódni egy csajnál.
 Elmosolyogta magát, olyan édes, magam sem értettem miért vonzódtam így hozzá, de teljesen elnyert a szívem. Menedzseremre néztem, ki bólintott, hogy mehetek.
  - Úgy látszik mehetek, nincs több programom estére.
  - Oké, autóval vagyok, szóval menjünk. –
Mielőtt elindultunk volna, a menedzserem megállított.
  - Tudod jól, hogy nem mutatkozhatsz fiúval. Még nem vagy olyan ismert, de ismeretlen sem, vannak kik így is felismerhetnek, szóval légy óvatos, nem akarom, hogy holnap arra menjek be dolgozni, hogy az elnök szidja majd a valagam. Értve?
  - Jajj, ne félj már ennyire, nem lesz semmi, csak két ismerős együtt eszik. Nem kell egyből felfújni.
  - A rajongók nem ilyenek, kisebb balhéból… nagyobbat csinálnak, mint azt te hinnéd, ők tönkre is tehetnek.
  - Oké-oké, vigyázok, nem vagy az apám, és felnőtt nő vagyok, tudok vigyázni magamra.
 Megfogtam az idegen srác kezét, majd magam után húztam, de egy idő után ő húzott maga után, de kezemet nem engedte el.
Mikor megérkeztünk, rendeltünk magunkat, addig míg várnunk kellett, csendben figyeltem, nem tudom mit kellene mondanom, hiszen csak ma ismertem meg, de már is nagyon kedvelem.
  - Mi a neved?
  - Jeon Jeong Guk, de csak Jungkook. Én hogyan szólítsalak téged, hisz tudom a neved, rajongó vagyok.
  - Haha, Yon, csak simán Yon.
  - Ohh, lótuszvirág, milyen szép és találó név. Mint maga a hordozója.
  - Köszönöm, hány éves vagy?
 Hirtelen csendben maradt, mintha gondolkodott volna.
  - Huszonhárom.
  - Komoly, én is. Ez jó, mert akkor sokkalta nyugodtabb lehetek melletted. De sokkalta fiatalabbnak néztelek.
  - Tényleg, én pedig idősebnek téged, haha.
  - Mi? Komoly? Ilyen öregnek nézek ki?
 Arcomhoz emeltem kezem.
  - Dehogy, csak vicceltem, de látnod kellet volna az arcod, ez nagyon vicces volt, mellesleg… gyönyörű vagy, de tényleg.
 Hirtelen megfagyott köztünk a levegő, én őt néztem, míg ő engem. Éreztem, ahogy a pír elönt, de nem érdekelt, csak a gyönyörű szempárra tudtam koncentrálni. A csend nagyon nagy lett köztünk, és azon kaptam magam, hogy áthajolok az asztalon és ajkamat ajkára helyeztem. Nem húzódott el, minek nagyon örültem. Mire észbe kaptam arcomat fogta és mélyen, hosszan visszacsókolt. Olyan lágyan és finoman ízlelte ajkam, azt hittem, hogy elájulok ettől a gyönyörtől. Mikor elváltak ajkaink, összenéztünk és elmosolyogtunk, nem kellet több, Jungkook megfogta kezem és felhúzott. Nem tudom, hogy értünk ki az autóhoz, de egyben biztos voltam, akarom, kell nekem. Amint beültünk az autóba Jungkook letépte rólam felsőm, míg én is megszabadultam ingétől. Nyakamat, arcomat, majd hasamat kezdte el fel-le csókolgatni. Olyan gyorsan történt minden, hogy nem tudtam felfogni, csak azon kaptam magam, hogy ölében ültem, és boldogan csókoltam, miközben egyszerre élveztünk el.
 Ezek után Jungkook haza vitt,  elkérte számomat, búcsúként mélyen karjába zárt, és hosszas csókot lehelt ajkamra. Addig néztem míg el nem hagyta az utcát, boldog voltam, nem tudom miért, de az voltam, pedig erre nem kellene büszkének lennem, hiszen csak akkor ismertem meg, és már is lefeküdtünk egymással, de nem tudtam visszafogni magam.

  A napok gyorsan mentek, de minden nap sikerült vele találkoznom, tudtam magamról, hogy örülten szerelmes vagyok, oly annyira, hogy meghalnék érte, vagyis azt hittem. Jungkook sok helyre elvitt, minden nap együtt vacsoráztunk, vagy nálam, vagy nála. Majd arra ébredtem, hogy mellette fekszem meztelenül, majd elmosolyogtam magam és ölébe zártam magam. Az idő alatt sikeresen debütáltam, a CD-m tömegesével keltek el, minek nagyon örültem. Minden nap dedikálásokon vettem részt, fellépéseken, volt időszak mikor nem tudtam Jungkook-al találkozni, mert elfoglalt voltam. A szüleim pedig hiába hívtak, nem tudtak elérni, vagy nem tudtam felvenni. Az idő alatt nagyon sok meghívást kaptam élő show-ba, fellépésekre. Ekkor még minden olyan jól ment.
  Fél évvel később azon kaptam magam, hogy Jungkook már nem hív, nem is beszél velem, nem keres, és ha hívom, soha sem válaszol. Ahogy szüleim, barátaim sem. Úgy éreztem magam mintha egyedül lennék, mintha egy baba lennék ki egy helyben ült. A karácsony estén elmentem Jungkook házához, nem volt egyedül, mert éppen partit tartott, de engem nem hívott el.
  - Yon, mit keresel itt?
  - Nem tudtam, hogy partit tartasz, azt hittem a szüleiddel vagy, gondoltam átjövök üdvözölni őket, de látom kamu volt. Miért?
  - Mert te híresség vagy, és mert nem akarod, hogy lebukjál, nem lehet barátod a szerződés szerint két évig, de még így is velem maradtál, minek én nagyon örülök, de ez így nem mehet tovább, hiszen már vagy két hete nem is láttalak. Már olyan ez… mintha nem is léteztél volna, már semmit sem érzek, az a nagy fellángolás gyorsan jött, és gyorsan el is ment.
  - Mi? Szakítani akarsz velem?
  - Igen, nem akarok bujkálni, a barátnőmmel akarok lenni, kivel bárhová elmehetek. Azt hittem, hogy meg tudom szokni, hogy mindig titokban kell találkoznunk esténkét, de nem mehetek el veled sehová, még randizni sem mehetünk el, mert mindenhol lebukhatsz. Nekem ez nem megy, az miatt pedig nem akarok veled lenni, hogy egy jót szexelhessünk, nekem ennél több kell. Sajnálom.
  - Megértem… nem akarsz ekkora terhet, értem… jobb is így, nem kell félni, hogy oda lesz a karrierem. Hiszen még csak most futottam be, ennek így kell lennie, de… én tényleg szerettelek.
  - Ahogy én is, remélem mint barát… úgy válunk most el. Mondanám, hogy várok két évet, de nem megy… nem lehet.
 Jungkook kinyújtotta felém kezét, nem fogadtam el, helyette beletettem a csomagot mit karácsonyra vettem neki.
 - Ez az utolsó ajándékom, légy jó… remélem… találsz magadnak valakit, aki jobb lehet hozzád. – Ami utána jött nehezen tudtam megtenni, könnyes szemekkel nagy nehezen hátat fordítottam neki, ahogy egyre távolabb mentem tőle, egyre hangosabban zokogtam. Itt teljesen összetört a szívem. Ezen a napon kezdtem el írni naplómat, leírtam mennyire nehezemre eset a karriert választanom a szerelem és családom helyet, ezen a napon oda lett mindenem, nincsenek többé barátaim, sem családom. Édesanyám kijelentette, hogy soha többé nem akar velem találkozni, és így is tettem. Nem foglalkoztam semmivel, csak a karrieremmel.

  Ahogy eltelt a két év, azon kaptam magam, hogy valójába nincs semmim, csak pénz és hírnév. A boldogságom oda lett, már nem tudok mosolyogni, már csak azt élvezem, ha valakit piszkálhatok. És ezt nagyon jól kihasználtam a fiatal gyakornokokon, kik arra készülnek, hogy híresek legyenek mint én. Amint hazaértem bekapcsoltam a tévét, persze az ellenségeimet pásztáztam. Azon az estét egy új bandát mutattak be, BTS névvel, hét fiúból állt, kik nagyon fiatalok. Mivel tetszett a zene, így felkaptam fejem, és akkor ismertem fel őt. Jungkook, ő is benne volt a bandába. De az nem lehet, hiszen ő most huszonöt éves, de akkor, hogy lehetséges ez? Gyors felmentem az internetre és beütöttem nevüket, ami kiadta, hogy húsz évet tölti be most. Ami azt jelenti, hogy mikor vele voltam még csak tizennyolc éves volt, nem akartam elhinni, hogy hazudott. De miért, akkor ezek szerint ő öt évvel fiatalabb volt nálam. Tudtam jól, hogy nem tehetek ez ellen már semmit, így hidegen hagyott a téma, már a múlté, de akkor mégis miért fájt annyira, hiszen átvert. Aznap este miután felfogtam a hírt, magam alatt voltam, nem tudtam semmi másra gondolni, csak arra, hogy átvert és kihasznált. Így elhatároztam, hogy magam gondoskodom róla, felkaptam egy egyszerű szakadt farmert és egy fekete inget magamra, hajam felkötöttem. Fogtam kocsikulcsomat és egyenesen Jungkook cégéhez hajtottam, biztos voltam benne, hogy ott lehet, hisz emlékszem, hogy jó magam is ott voltam egész nap és éjjel, mikor még gyakornok voltam. Ahogy számítottam ott találtam, éppen táncolt a többiekkel, mivel sokan ismertek a cégnél, így nem számítottam kívülállónak. Megvártam míg véget ért a próbájuknak, majd benyitottam hozzájuk, az összes fiú nagy szemekkel mértek végig, voltak kik felkiáltottak mikor felismertek. Jungkook volt az egyedüli ki nem szólt semmit, mintha várta volna, hogy meglátogatom.
  - Beszélhetnénk Jungkook, fontos lenne, mint idősebb kérném.
 Az idősebb szót jobban kihangsúlyoztam, hogy tudja miért is vagyok éppen itt.
  - Örülök, hogy eljött, mint idősebb, hogy tanácsot adjon, de sajnos vissza kell utasítanom, amint látja nagyon sok teendőnk van még, és mint legfiatalabb a csapatban, sokat kell gyakorolnom.
  - Nem érdekel, van merszed visszautasítani engem? Jól van, majd máskor.
 Megindultam a kijárat felé, de valamiért nem tudtam lehiggadni, ez az egész olyat lett volna, mintha kihasznált volna, betelt a pohár. Mérgesen fordultam vissza.
  - Tudod mit? Nem érdekel, kik vannak itt, kik hallanak, kibaszottul szánalmasnak érzem magam, olyan mintha kihasználtál volna. Mond, hogy nem igaz, hogy én beszélem be magamnak.
  - Tényleg nem itt kellene ezt megvitatnunk, de… hazudtam… tényleg hazudtam, csak… ki akartam próbálni egy nálam idősebb nővel, miért baj az?
  - Mi? Ha… istenem.
 Kezemet derekamra tettem, majd fel-alá járkáltam, mint egy örült, magam sem hiszem el, rávett egy nálam sokkalta fiatalabb pasi, hogy lehettem ekkora marha?
  - Sajnálom, most elmennél?
 - Hogy lehetsz ekkora barom? Belegondoltál, hogy a másik fél mit gondolt? Mit érzet? Szerettelek. Az istenért… SZERETTELEK.
 Nem szólt, csak állt egyhelyben, tekintetéből semmit sem tudtam kivenni, talán csak szánalmat. Miért sírtam, miért adtam ki mindent magamból? Miért sírtam pont előtte?
 - Utállak, nem is… mert gyűlöllek.
Ekkor gondoltam el, hogy nincs semmi értelme a szánalmas életemnek, soha sem így gondoltam el a sztár világot. Azt hittem, hogy rengeteg barátom lesz, hogy megismerem az igaz szerelmet, hogy minden jó pillanatomat együtt élvezem családtagjaimmal. De nem, minden olyan más lett, nem figyeltem oda a körülöttem lévőkre, nem érdekelt a saját anyám, apám, fivérem. És most már… soha nem is fog, azt sem tudom, hogy hol vannak, mit csinálnak. Bárcsak meghalnék. Ekkor döntöttem el, hogy véget vettek életemnek. Hazaértem, ledobtam kabátom, mi tiszta víz volt a sok könnyeimtől. Ruhámat áthúztam egy egybe részes szoknyára, mi fehér csipkés anyagból volt varrva. Hajamat hagytam kiengedve. Öntöttem magamnak egy pohár vörösbort. Kezembe fogtam naplómat, majd leültem a hatalmas franciaágyamra, mit soha sem osztottam meg mással. Mielőtt írni kezdtem volna, benyúltam fiókomba és kivettem belőle gyógyszerem, mit azért tartottam benne, hogy ha véletlen nem tudnék aludni, legyen valami ami mély álomba ejt egy éjszakára. Öntöttem kezembe egy szemet, majd még egyet és így tovább, míg ki nem öntöttem az összesen mi még megmaradt. Sírva raktam be számba, remegő kézzel poharamért nyúltam, majd pár másodpercig elgondolkoztam, tényleg így kell, hogy véget vessek életemnek? Lesznek kik megsiratnak? Ajkamhoz emeltem poharam, majd egy húzásra megittam a benne lévő bort. A pohár kieset kezemből mi több darabra tört szét, majd kezembe fogtam naplóm és tollam. Írni kezdtem, mit ahogy az már elmeséltem nektek. Remélem lesz valaki ki még boldogan gondol majd vissza rám.

  Anya, apa, testvérem… sajnálom, hogy a világra jöttem, hogy rossz lányotok voltam, nem tudom miért dobtalak el titeket, hiszen ti voltatok nekem a jelen, a jövő és múlt. Bocsássatok meg, hogy rossz voltam, és remélem, hogy most már boldogok lesztek, hiszen most így sokkalta könnyebb lesz engem kitörölni életetekből.

  Jungkook, hogy miért is írlak ide? Magam sem tudom, de egyben biztos vagyok, hogy elvesztésed nagyobb fájdalom volt számomra mint a halál. Te voltál az első kire úgy gondoltam kivel le tudnám élni a hátralévő életem. Őszintén szerettelek, most, hogy már tudom miért is szóltál egyáltalán hozzám, már nem fáj. Köszönöm, hogy segítettél dűlőre jutni. Még mindig szeretlek, két év alatt semmit sem változott feléd érzésem.

Mindent köszönök nektek. Szeretlek titeket.

Bejegyzés vége: 2015. 08. 10. Bejegyzés vége 24:00. Ekkor már, az álmok világában éreztem magam. 

2015. 08. 30. Bejegyzés kezdete 20:00

  Kedves napló, nem az vagyok kinek hiszel, kinek készültél. A gazdád már messze jár, de én voltam az első ki rád talált. A nevem Jungkook. Biztos vagyok benne, hogy ismersz, hiszen nagyon sokszor feltűnök. Köszönöm, hogy vagy, hogy megírtak, mert így… nagy nehezen, de végig tudtam kísérni Yon életét azóta mióta szakítottam vele. Nem bírtam visszafogni érzéseimet. De egy valamit le kell ide írnom, így talán eljut ahhoz a személyhez, ki óvót téged két éven át. Mikor azon az éjszakán felbukkantál a szívem újra fellélegzet, éreztem, hogy újra szeretek. Muszáj volt azt mondanom neked, hogy kihasználtalak, de ez nem így volt. Tényleg kedveltelek, ezért hazudtam neked a koromról, mert azt hittem, hogy nem álltál volna velem szóba, hiszen fiatal voltam. Mikor szakítottam veled, azért tettem… mert nem akartam, hogy kitudódjon kapcsolatunk, hisz akkor rájöttek volna kilétemre, és az csak neked lett volna rossz. Ez miatt nagy döntést kellet hoznom, sajnálom, hogy miattam így kellet élned. De most… nem kellet volna elengedem… és talán most… még mindig élnél… SAJNÁLOM.

SZERETLEK, ÖRÖMMEL FOGLAK SZÍVEMBE VÉSNI, AHOGY AZT TE SZERETTED VOLNA, ÉS MEGÓVÓM ÉLETEMEN ÁT NAPLÓDAT. ÉG VELED. SZÉP ÁLMOKAT.

Bejegyzés vége 20.30.