Az első szerelem minden volt egyszerre. Az a fajta, ami elől sosem hátrálsz, meg sosem próbálsz, meg sosem akarsz. Egy szerelem, ami olyan nagy és erős, hogy sosem hal meg, sosem halványul, sosem veszíti el az energiáját. Az a fajta szerelem, amiért harcolsz.
Soa némán állt a tömeg kellős közepén, közben hallgatta régi szerelme dalát, mi legbelül felmardosta a régi érzelmeket. Még mindig szereti, még mindig rá vágyik, szíve mint egy kő, mi az idő alatt semmit sem változik. A régi múlt könnyen megy, de mikor újra feltűnik, nincs senki se ki elhessegetné. Soa szíve egyre hevesebben ver, egy olyan személy miatt, kitől semmit sem várt a jövőben. Most még is itt áll előtte, ki éppen őt nézni, ki éppen neki énekel, egy olyan dalt, mi az igaz szerelemről szól. Szemei könnyektől lett nehéz, gyomra pedig mint egy vulkán, mi hamarosan felrobban. Szereti ezt a férfit, ölelni, csókolni és szeretni akarja, olyan gyengéden, mint a tavasz lágy szele. Ő kell nekem.- Gondolja magában - Akármit is követett el ellenem és bármit fog elkövetni ezután, akkor is csak ő kell. A szeplőivel, a magányos életével, a halk szövegével, az értelmes szemével. És a szájával. Hogy megint érezzem legalább egyszer, amit a múltban éreztem. Hogy remeg körülöttem a levegő, mint a forró kályha körül.
Jaeho látta szerelmén, hogy ugyan úgy kívánja, hogy ugyan úgy szereti, csak is ő kell neki. Nincs senki sem ki ilyen érzést keltett fel benne, ő az egyetlen nő a világon, ki mellett boldog lehet.
A zene lassan halkult el, a közönség tombolt, míg szerelme könnyes tekintettel nézte őt, kinek tekintete lyukat fúr testén. Léptei egyre gyorsabbak lettek, majd szólni szeretett volna kedvesének, de egy hirtelen jött nem kívánt személy, mindent tönkre tett. Barátja szerelme vállára tette kezét, ki hagyta minden egyes érintését, a fiú szíve megszakadt a látványtól. Érezte, hogy fuldoklik, így friss levegőért kiáltott. Egymaga indult meg a kijárat felé, közben érezte kedvese tekintetét.
Pár másodpercig egymaga állt kint, élvezte az őszi szél aromáját, mi olyan lágyan simítja végig arca vonalát.
- Jaeho__~ A fiú nem fordult meg, nem nézett hívójára, mert nagyon is jól tudta ki áll mögötte. - Miért, miért tetted? Mondj valamit.
- Mit tettem? ~ Még mindig nem fordult a lány felé, ki egyre rosszabbul érzi magát, kezd félni saját önmagától, legszívesebben futva karolná át, és csókolná meg.
- Nagyon jól tudod, az a zene__nekem szólt igaz? ~ Jaeho elnevette magát, majd a lány felé fordult.
- Miért szólt volna neked? Az a zene__nem neked lett írva, sajnálom, hogy félre értetted, nem volt szándékos. ~ A fiú látta, hogy Soa csalódott, mi igenis tetszett neki, de fáj is legbelül, hogy így kell neki hazudnia.
- Ohh értem, bocsi__félreértettem, de kérlek a jövőben, ne találkozzunk. Az esküvőnapján elnézem, de máskor nem. Túlságosan__fájnak az emlékek. Hátakkor, most megyek, biztos keresnek. ~ Mikor Soa megfordult Jaeho utána szólt.
- Gyönyörű vagy__mint mindig, de ma__ma vagy a legszebb, remélem boldogok lesztek. ~ Soa nem kívánt mondani semmit, mert szavai fájtak. Marasztalnia kellet volna, erre barátja karjába löki.
Az eljegyzés napja óta eltelt két hét, és jegyese éppen ma utazik el egy fotózás miatt. Soa a konyhába nézte a férfi siető lépteit.
- Istenem elkésem, már csak egy órám van. Hová tettem a telefonom?
- Nézd meg a párnád alatt. ~ Kyungil gyors beszaladt, majd nagy mosollyal vette fel a kabátját.
- Mi lenne velem nélküled. ~ Soa felé hajolt és csókot lehelt ajkaira. - Most mennem kell, nem kell kikísérned, négy nap múlva jövök. Szia drágám. ~ Soa intett kedvesének, majd dudorászva indult meg a fürdő felé.
- Hmm négy napig enyém az egész ház, és dolgoznom sem kell. Mit kellene csinálnom? ~ Ahogy döntésre jutott a csengő szólalt meg. - Igen__
- Hello Soa, bemehetek?
- Jaeho? Te? Mit keresel itt? ~ Jaeho nem várt meg míg a lány errébb áll, elment mellette majd a kanapén foglalt helyett.
- Bocsi, hogy csak így beállítottam, de valami nyomaszt, el kell mondanom. Mellesleg gyönyörű a lakásotok.
- Lakásunk? Csak az enyém, Kyungil csak néha alszik itt. Kérsz valamit? ~ A fiú bólintott, majd Soa a konyhába ment és elővette a vizet. Háttal állt a fiúnak míg a vizet öntötte. - Mit akartál mondani?
- Kyungil__csak kihasznál téged. ~ Soa abbahagyta mit éppen csinált, és a pultra támaszkodott, de nem nézett a fiúra. Egész végig csak a pénzed kellet neki, tudom hülyén hangzik, de nem azért mondom mert__
- Tudom.
- Mi? Mit tudsz? ~ Soa újra kezébe vette az üveget, majd a tartalmát a pohárba öntötte.
- Mindent tudok róla, nem kell felvilágosítani. ~ Jaeho nem érti a lány gondolkozását, mérgében felkelt, és Soa háta mögé lépet, ki még mindig háttal állt neki.
- Ha mindent tudsz akkor miért nem tettél valamit? Miért nem szakítottál vele? Hiszen csak kihasznált.
- Az már régen volt, most már szeret, nekem ez bővel elég. ~ A fiú megmarkolta a lány vállát és magaféle fordította, ki éppen könnyeivel küszköd.
- Hiszen te sírsz, szereted te egyáltalán?
- Igen, szeretem__miért kell neked beleszólni a dolgaimba? Tudom, hogy Kyungil miért közeledett felém, és igen hagytam, azért mert féltem, hogy kinevetnek a hátam mögött, elnök vagyok, kinek ez első házassága meg sem történt, mit mondtak volna az emberek, ha ez sem sikerülne? Inkább magam mellett hagytam, nem érdekel mit érez irántam.
- Istenem, szánalmas vagy. ~ Jaeho hajába túrt, majd lenézően nézett a lányra.
- Szánalmas? Miért lennék az? Te vagy szánalmas, tönkre tetted az életem, és most is ezt akarod? Hát akkor hajrá, de most nem engedem.
- Haa__nyomorultak vagyunk mindketten, megnyomorította a lelkünket a sorsunk. De két törött félből talán lehet egy ép, egész__
- Nem értem mit akarsz még tőlem, de végleg végeztem veled, most pedig menj el, kérlek.
- Ostobán ragaszkodtam az elképzeléseimhez, én akartam megmondani, mi lesz a legjobb neked, és az lett a vége, hogy csak megbántottalak. Újra meg újra, mélyen megbántottalak. Most már nem bízom magamban. Legyél boldog a magad módján! Mert én csak elrontom, ha a fejem szerint akarom csinálni. ~ Jaeho egy utolsó mosolyt csalt ajkaira, majd megindult a kijárat felé. De szíve sokkal jobban vágyik rá, mint eddig. Majd csak azt vette észre, hogy szerelme ajkait tépi, ki próbál szökni előle, de sokkal erősebben tartja, fél, fél, hogy újra elveszíti. A pultnak tolta és teljes testével neki szorítja, közben ajkaik még levegővételre se váltak el, Soa karja pedig a fiú nyaka köré vándorolt.
- Haa__Soa, sokkal, sokkal jobban kívánlak mint régen, kérlek, légy újra csak az enyém.
- Miért teszed ezt velem? ~ Érezte, ahogy ajka az övéhez ér. És__ ennyi volt. Minden kérdésére választ kapott, minden félelme lecsillapult, minden kétsége megszűnt. Amit ekkor érzett, nem egyszerű szenvedély volt, hanem horzsoló gyengédség, és olyan erős szerelem, hogy belül beleremegett. Hazatért. Ide tartozott, és végre idetalált.
Másnap reggel Soa az őszi napsugarakra ébredt, és mikor oldalára fordult szerelme alvó arca jelent meg előtte. Mosoly jelent meg arcán, már régen érzet ilyen békés érzést. Kezét a fiú arcához emeli, majd a fiú hirtelen csókot lehet tenyerébe.
- Jó reggelt szépségem. ~ Átöleli, és magához szorítja, a testéből annyi szerelem, rajongás árad, hogy behunyja a szemeit, és elmerül benne. Az érintésbe, az ajka puhaságába olvad, elveszik a csodálatos, lebegő, súlytalan együttlétben. Mintha felhőkön siklana, szivárványokon, dacolna a gravitációval, kötelékek nélkül. Olyan mély, hosszú, lelkes csókba forrnak össze, amelyből nincs visszaút a földre.
A lány lelkében fájdalmas sebek és gyötrelmes érzések szakadtak fel, s az arcán forró könnycseppek csorogtak végig. Mert ahogy ez a férfi csókolta, ilyen figyelemmel és vággyal, még nem csókolta senki. - Annyira szeretlek.
- Mi a franc folyik itt? ~ Mind ketten a hang felé kapták tekintetüket, majd gyors magukra kapták a takarót. - Ti__ti__
- Hyung, megmagyarázom.
- Megmagyarázod, még is hogyan te semmirekellő. ~ Kyungil megindult a fiú felé, majd nagyot ütött arcára.Soa elkiáltotta magát, majd megfogta Kyungil kezét és maga után húzta. - Még is mi ez? Tudtam, hogy kurva vagy, de ennyire nem, hogy a legjobb barátommal kezdj ki.
- Kurva? Te beszélsz? Mindent tudtam rólad, tudtam, hogy miért közeledtél hozzám, jó volt kijátszani és kinevetni?
- Tudtad? Még is mit? Legalább ezt magyarázd meg.
- Nincs mit, szeretem, emlékszel arra a férfira ki az oltárnál hagyott? Nah hát ő az, ő volt a szerelmem, és még mindig szeretem. Szóval fogadd el, és hagyj engem békén, próbáltam boldog lenni melletted, de nem megy__még mindig őt szeretem, és ő is szeret engem.
- A szerelem__veszélyes.
- Ha tudod, hogy veszélyes, annál nagyobb becsben tartod, és annál jobban igyekszel megóvni. ~ Kyungil bólintott, majd hirtelen ölelte át a lányt.
- Minden úgy kezdődött ahogy mondtad, csak a pénz láttam, de mára már__túlságosan is téged látlak. Kellesz nekem, sajnálom, hogy én nem voltam elég jó neked. És bocsáss meg, hagylak elmenni, hiszen végig őrá vártál. Még én magam sem tudom miért mondom ezeket a szavakat, de így érzek, már nem kell a pénzed, csak is te kellettél, de__nem láncollak magamhoz. ~ Mikor eltávolodott a lánytól, barátja felé pillantott, majd bólintott és magukra hagyta.Jaeho pedig kérdően nézett a lányra?
- Ennyi? Tényleg elenged? Hmm mindig is tudtam, hogy nem rossz ember ő, talán tényleg szeretett.
- Talán. ~ Soa átkarolta szerelme derekát és még mindig nem hiszi el, hogy ő áll előtte. Sajnálja Kyungilt, de örül is, hogy újra rátalált a szerelem.
